Horizont 2. - Avagy olvassunk ismeretterjesztő, önfejlesztő könyveket

Az utóbbi időben igyekszem nem csak a fiktív irodalom területéről olvasnivalót választani. Ebben a bejegyzésben három olyan, eltérő témájú kötetről írtam, amelyek valamiért felkeltették az érdeklődésemet. Elég vegyes válogatás, van itt irodalom, neurológia és történelem. 

Szederkényi Olga: Irodalmi popikonok - 5/5

Helikon, 2020. 350. oldal

Az ​irodalmi siker sokféle lehet. Ismerünk például bombasikert és kasszasikert, közönségsikert és szakmai sikert, tiszavirág-életű sikert és örök sikert, hazai sikert és világsikert – na és ezek számtalan kombinációját… Molnár Ferenc színdarabjaival meghódította Európát és Amerikát, Babitsék ("a szakma") mégis átnéztek rajta. Rejtő Jenő olvasók és írók újabb és újabb generációinak rajongását vallhatja magáénak, a kánon és a külföld mégse kért belőle. Bródy Sándor valóságos irodalmi sztár volt a maga korában, mára azonban mintha megkopott volna a Nap lovagjának csillogása. A példákat sorolhatnánk még sokáig. És ez a könyv sorolja is…

Szederkényi Olga irodalmi párosinterjúinak központjában mindig egy-egy sikerszerző (irodalmi popikon), esetleg ikonikus regényhős áll, és az interjúalanyokkal elsősorban az adott siker titkát próbálják megfejteni. Mit tudott Shakespeare, hogy darabjait világszerte teltházzal játsszák több mint 400 éve? Mivel bűvöli el a szakmát és közönségét egyaránt Szabó Magda? Mi a titka Agatha Christie-nek, akinek eladási példányszámai a Biblia eladási rekordjait közelítik? Mitől töretlenül népszerű még ma is az Egri csillagok? Egyáltalán, megfejthető-e az irodalmi siker titka?

Akit azonban egyáltalán nem érdekel a siker, se annak titka, csak szereti az irodalmat, az is bátran vegye kezébe ezt a kötetet. A lebilincselő interjúk ugyanis újra bebizonyítják a régi igazságot: az irodalomnál csak egy jobb dolog van, az irodalomról való beszéd.

Már nem is emlékszem, hol jött velem szembe a könyv, de rögtön érdekesnek találtam a koncepciót, amúgy sarkítva az, hogy két ember beszélget egy harmadikról. Bővebben a kötet jegyző Szederkényi Olga készített interjút szakemberekkel, művészekkel, rajongókkal, valamilyen irodalmi nagyságról, onnan a kötet címe is. Sikerült olyan szerzőket a középpontba állítani, akiket a saját korukban valóban sztároltak. Például: Agatha Christie, William Shakespeare, Szabó Magda, Bram Stoker, és így tovább. Nekem maga a kiadás is nagyon tetszik, bőven kiérdemelte a kötet a kemény táblás verziót. A borítókép a címhez hűen szintén ezt a popos stílust adja vissza, amit a fehér háttér “ünnepélyessége” megfelelően ellensúlyoz. A belső kialakítása szellős, a betűk színében a zöld dominál. Szerintem kényelmesen olvasható, amit viszont feleslegesnek tartottam, azok az ismételt kiemelések a szövegtörzsből. Legalább lett volna úgy megoldva, hogy ne duplázásként jelenjenek meg. Nagyon precízen vannak felosztva a fejezetek, több témakör szerint szemezget a magyar és külföldi szerzők közül egyaránt. Majdnem minden esetben 2-2, egyszer pedig 3 interjút olvashatunk. A legjelentősebb, ami megfogott, hogy egyáltalán nem zárkózott sem a kérdező, sem pedig az aktuális válaszadó. A laikus olvasható számára is emészthető és érdekes interjúkat olvashatunk a kiválasztott szerzőkről. Egyébként ez a kötet több év összegyűjtött munkája, egy része megjelent már a Hévíz kulturális folyóiratban is. Ennél többet nem is igen tudok írni, engem nagyon meggyőzött, számomra egy igazi csemege volt, csak ajánlani tudom!

Albert Moukheiber: Az elme trükkjei - 5/3,5

Európa, 2020. 216. oldal

Torzítások, ​fóbiák, sztereotípiák, kognitív disszonancia: elménk folyamatosan trükköket játszik velünk, jó és rossz értelemben egyaránt. Miért gondoljuk gyakran, hogy igazunk van, amikor pedig épp tévedünk? Miért rettegünk egy apró, ártalmatlan póktól? Miért félünk nyilvánosan beszélni, ha nem vagyunk veszélyben?

Miért ragadnak meg fejünkben az információk?

A sokrétű és összetett valósággal szembesülve sokszor becslésekre és megérzésekre támaszkodunk, és sokszor illúzióknak vagy tévedéseknek vagyunk kitéve. Ezek az agyi mechanizmusok szükségesek a koherens világkép felépítéséhez, ám túlságosan gyakran arra késztetnek bennünket, hogy elveszítsük tisztánlátásunkat, magunkba zárkózzunk, elforduljunk másoktól.

Az elme trükkjei a mindennapi életből és a szociálpszichológia tapasztalataiból származó gazdag példaanyagon ismerteti az idegtudomány legújabb felfedezéseit, és hatékony eszközöket kínál arra, hogy az agyunkat szövetségesünkké tegyük egy olyan világban, melyben az álhírek a mindennapok részeivé lettek, a stressz és a szorongás népbetegségnek számít, a média és a fogyasztói társadalom a tudatalattinkat manipulálja, a politika pedig az eszünk helyett gyakran csakis az ösztöneinkre játszik.

Nos, a kötet egy hirtelen felindulásból elkövetett beszerzés volt. Nagyon érdekesnek tűnt a beharangozója, hogy összegyűjtötték a legújabb neurológiai felfedezéseket. Nekem tetszett a kiadás, az ismeretterjesztő könyvek esetén valahogy preferálom a kemény táblás megjelenést. Ez viszont a kötése miatt is kényelmesen olvasható volt. Jól nézett ki az egyszerű, sötét háttér az “agyszerű” mintázattal. A favorit azonban egyértelműen a cím megoldása volt. Már ezzel azt akarta demonstrálni, mennyire különleges szerv az agy, és képes elolvasni a részben átalakított szöveget. Szerkezetileg több nagy témakörre oszlik, és ezen belül a rövidebb gondolatmenetű elméletek, kutatások külön részt kapnak. Mindehhez, ahol szükséges, találunk még különféle ábrákat és rajzokat is. A szerző stílusa nagyon megfogott, egy a témában járatlan olvasónak, mint jómagam is, könnyen érthető, szájbarágós magyarázkodás nélkül ismertette a dolgokat. Viszont a fülszövegét és a borítón található hivatkozást megtévesztőnek tartom. Nyilván, tényleg a neurológia a központi téma, de messze nem  az új felfedezéseket sorakoztatta fel. Sőt, ez inkább egy általános értekezés az agy működéséről. A kötet első harmada inkább lelombozott, mert olyan számomra evidens témát boncolgatott, mint az érzéki csalódás, a bűvésztrükkök és hasonló nyalánkságok. Nos, ezekről ebben a formában  milliószor volt már szó mindenféle platformon. A kötet más részei már sokkal érdekesebbek, de szintén nem teljesen ismeretlen dolgokat említettek, mint például a stressz hatása az agyműködésre, a Dunning-Kruger-effektus szembeállítása az imposztor szindrómával, és egészen sok oldalt szentel annak, hogy miként veszik be rengetegen, akár intelligensnek tartott emberek is az álhíreket. Szóval összességében nem bántam meg, hogy elolvastam a kötetet, de sok újdonságot számomra nem jelentett. Több témáról volt már valamennyi fogalmam, még ha nem is annyira tudományos irányból. Szóval pontosításnak tökéletes volt. Mégis, aki jártasabb a témában, az ne ezt a kötetet válassza, mert csalódni fog. 

Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma - 5/4,5

Holnap, 2000. 280. oldal

Ritkaság, hogy egy tudományos igénnyel és tárgyilagossággal megírt mű ilyen érdekfeszítő és megrendítő legyen. Hans Sebald saját szűkebb hazájából indul ki, az ún. frank Svájc vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokra vonatkozó hiedelmeket, a visszajáró bolyongó és ártalmatlan, dühös és bosszúálló lelkekről, törpékről és tündérekről. A falusi boszorkányhit furcsa módon még hozzá is járult a közösség problémáinak békés megoldásához, az idősek segítéséhez, mivel a boszorkánygyanúsakat nem akarták megsérteni, nehogy valamilyen módon bosszút álljanak. Ezt a magatartást a szerző afrikai és amerikai törzseknél is tapasztalta. A boszorkány megtestesülése akkor született, amikor a keresztény egyház kinevezte a Sátánt az Úr vetélytársának, és a boszorkányt az ördög alattvalójának. Az egyház jóváhagyása, támogatása, biztatása, sőt kényszerűsítése nélkül a boszorkányüldözés sohasem következett volna be. Az egyház minden hívő lelkiismereti kötelességévé tette a boszorkányok vagy boszorkánygyanúsak feljelentését, a feljelentést minden esetben a vádlott elítélése követte, a feljelentő részesült az elítélt vagyonából. Ez az iszonyatos össznépi társasjáték az évszázadok során több mint egymillió ember megkínzását és halálát jelentette szerte a világon...

Szintén egy spontán vásárlás volt a kötet még a múlt hónapban. Kiváltképp az tette számomra érdekessé, hogy a szerző azon a területen kutakodott a boszorkányság után, melynek közelében jelenleg lakom. Külsőre nem bonyolították túl, a borító alapszíne vörösesbarna, ezen találunk egy fekete-fehér alkotást a középkori boszorkányságról. A fülszöveg jócskán bő lére lett eresztve (a köteten hosszabb, de online csak ennyit találtam), és nagyon jól összefoglalja mennyire sokrétű ez a 280 oldalas könyvecske. Szerkezetileg jól felosztott, a nagyobb témakörök számos kisebb alfejezetre oszlanak. Nekem bejött a mű hangneme, teljesen olyan a szerző felfogása spirituális, ezoterikus, illetve vallási dolgokban, mint az enyém, vagyis inkább fordítva. Viszont ez lehet sokaknak nem fog tetszeni, azonban többnyire megpróbál szakszerű és tárgyilagos lenni. Sokféle oldalról közelíti meg a boszorkányságot, emellett követ egyfajta kronologikus vonalat, mint ahogy az már a címből is látszik. Messziről indít, mert a kötet elején összeszed jó pár babonát, hiedelmet, ami a bajor falvakban ősidők óta kering. Ez volt a mű egyik legérdekesebb része, mennyi megmagyarázhatatlannak tűnő dolgot fogtak rá különféle természetfeletti lényekre. Elég sok megdöbbentő, sőt, vicces történet kerül elő. Ezután tér rá konkrétan a boszorkányságra, amelyet egy ponton élesen elkülönít a különféle gyógyítóktól, javasasszonyoktól, igyekszik tényleg, mint az ördög szolgálóját vizsgálni. Kifejezetten érdekfeszítő, amint megpróbál okot keresni, miért “vált” valaki boszorkánnyá, vagy miért hittek ezt el róla, és milyen típusai bukkantak fel. Nos, én legjobban a boszorkányüldözésekről szóló részeket vártam. Nos, itt sem hazudtolták meg magukat a keresztény erők a középkorban, néhány városban annyira eluralkodott az inkvizítorok őrülete, hogy már az egyház kénytelen volt közbeavatkozni. Az pedig még hihetetlenebbnek tűnik, mennyire tudták befolyásolni az embereket gyerekek vallottak a saját szüleik ellen, de az eszementek gyerekeket is simán megkínoztak és máglyára küldtek. Egyébként egészen a szerző jelenéig, a ‘80-as évekig viszi el a témát. Így elég megdöbbentő volt, hogy még a ‘70-es években történt ördögűzés Európában, ami a szerencsétlen lány halálával végződött. A szerző legizgalmasabb gondolatai már akkor előre vetítették a mostani állapotokat. Ez nagyjából az, hogy a technokrácia korában az ember keresni fogja a különféle kapaszkodókat, mert nem bír beletörődni abba, hogy egyszer meghal, és eltűnik a föld színéről. Ezek a kapaszkodók a spirituális közösségek, a modern boszorkányság, az asztrológia és még a vallást is ide sorolja. Így a végére csak annyit, hogy szívesen megismertem volna a szerzőt, nagyon sokrétű tudást halmozott fel. Nem volt több problémám, csak az, hogy sokszor ismételte magát, néha kizökkentett ezzel az olvasásból, de a téma iránt érdeklődőknek kuriózum lehet. Rendkívül érdekes, és más jellegű információkat kapunk, mint a boszorkányságról általában. 

Ez itt a reklám helye, a megszokott platformokon kívül lett egy bloghoz tartozó Facebook csoportom, a Libellum Kávézó, ahol talán közvetlenebbül is alkalmunk lehet könyvekről beszélgetni. Ráadásul indítottam egy mini-kihívást, ami az "Olvassunk + 1 órát" névre hallgat. Ennek lényege annyi, hogy keressünk egy zugot a nap folyamán, és olvassunk egy órát. Nem minden héten fogom ezt "nyomatni", nehogy kötelező jellege legyen, de minden hónap első hetében igyekszem betartani! Erről mindig informállak majd titeket!

A képek forrása: Moly