J. D. Barker: A negyedik majom (4MGY 1.)

Elhatároztam az utóbbi időben, hogy nem kezdek újabb és újabb sorozatok beszerzésébe, mert nem győzöm őket követni. Nos, az Agave Kiadó úgy néz ki, kivételt képez, mert mindig meghozzák a kedvem, hogy újabb szériának álljak neki. A negyedik majom pedig kifejezetten ígéretes kezdetnek tűnt már az előzetes vélemények alapján is. 

A ​Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és „védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.

Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben.

J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el.

Agave, 2018. 406. oldal

Azt hiszem, talán a tavalyelőtti Könyvhéten szereztem be kötetet, mindenesetre arra emlékszem, hogy sikerült - akkor is - elvetnem a sulykot vásárlás terén. Minőségileg az égvilágon semmi kifogásom a könyvvel kapcsolatban, jó a kötése, kényelmes olvasni a betűméret tekintetében is. A belső fülekkel még mindig nem sikerült megbékélnem, de ez nem csak nem ennél a könyvnél van így. A borító fehér alapú, ezen vannak a történetre jellemző motívumok, piros betűvel pedig a szerző neve és a cím. Bevallom, a fehér háttér sem épp nyerte meg a tetszésemet, mivel mindentől koszolódik, pedig nem vagyok egy könyvhentergetős típus. Mindez azonban semmit nem von le a regény értékéből! Szerkezetileg egészen rövid, névvel és sorszámmal ellátott fejezetekből áll. Műfaját tekintve a krimi és a thriller határvonalán egyensúlyoz, megvan benne az előbbire jellemző logikai feladvány és az utóbbira jellemző feszes cselekmény. 

A történetet több nézőpontból követhetjük végig, aszerint, hogy épp melyik szereplő van porondon. A "jelen idejű" részeket azonban folyamatosan megakasztják a dőlt betűvel szedett fejezetek, amelyek a gyilkos naplóját, személyes bejegyzéseit rejtik. Ez a megoldás már kiemeli a hasonló krimik közül (általában a gyilkos nézőpontját, gyerekkorát ugyan bemutatják, de ilyen naplószerű megoldással még nem találkoztam), hát még a sztori felütése: egy busz elüti a rendőrség által évek óta keresett “ragadozót”, akit az elkövetés módja miatt csak a Négy Majom Gyilkosnak hívnak. Egyrészt ugye elindulunk ezen a szálon, amikor Sam Porter nyomozót visszahívják dolgozni a testülethez, mivel a gyilkos feltehetően fogva tart valakit. Ezzel megkezdődik a több napon át ívelő őrült hajsza, hogy összerakják a képet. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem azt kapjuk, amire számítottunk, jó párszor csavar egyet J. D. Barker a történeten. Az tetszett talán a legjobban, hogy minden a legapróbb részletekig a helyén van, logikus sorrendben követik egymást a nyomozati cselekmények, az ügy ugyan extrém, de a hihetőség határát súrolja. Néha a fogvatartott lány szemszögéből is beleláthatunk a dolgokba. Ez a rész szintén el lett találva, számomra hitelesen ábrázolta, milyen lehet napokig bezárva étel és víz nélkül. Sőt, a lány gondolatai jó néhány részletet hozzátesznek az ügyhöz, de erre csak utólag döbbentem rá. Nos, lehet sikerült ezekről a részekről rébuszokban beszélnem, de már az elején vannak olyan mozzanatok, melyeknek ismerete befolyásolná a későbbi részek olvasását. Mindegyik nézőpont kellően izgalmas, ám amik engem a legjobban izgattak, azok a tettes naplóbejegyzései. Valahogy a sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig sokkal jobban érdekelt az, hogy váltak ilyenné hogy az, hogy később miket műveltek, hány embert öltek meg. Már 4MGY gyerekkoráról különös, morbid részletek derülnek ki. SPOILERVESZÉLY. Tipikus állatkínzás és egyebek, de az igazi extremitást az adja, hogy lényegében gyilkosnak nevelték, az egész család klinikai esetekből állt. Fura kettősség hatotta át ezt az egész beszámolót. Meghökkentő, mennyit adtak a szülők  a látszólagos udvariasságra, az engedelmességre, sok dologban viszont kifejezetten érzéketlenek voltak. A végét tekintve egyébként lezártnak tekinthető a sztori, és csak ekkor értjük meg, hogyan kapcsolódik össze a jelen és a múlt. De azt is, hogy miért kapott még ez a kötet két további folytatást. A következő rész a fülszöveget olvasva még izgalmasabbnak tűnik. 

A karakteralkotás több, mint jól sikerült. Megtartotta a kellő távolságot, ami az egyes szám, harmadik személyű elbeszélést illeti, de még a naplóbejegyzésekben is. Sok mindent megtudunk a szereplőkről, ám nem esik át a ló túloldalára. Sam Porter valamilyen szinten a hasonló regények tipikus nyomozóalkata. Egy közelmúltban történt tragédia árnyékolja be az életét, csak az ügy kivételessége miatt hívták be dolgozni. Okos, leleményes, gyorsan átlátja a logikai összefüggéseket. A munkájában megszállott, mindenképp az ügy végére akar jutni. Mellette áll egyébként a társa, és még néhány nyomozó a testületből. Nekik néha csak egyfajta hézagkitöltő szerep jutott a regényben, pedig kaptak saját jeleneteket is. Emery, az elrabolt áldozat is említésre méltó, főleg, mert a kötet nagy részében, bezárva, étlen-szomjan kínlódik. Vele kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy nem igazán jött át, hogy egy tizenéves lányról van szó. A legizgalmasabb karakter a könyvben azonban kétséget kizáróan a Négy Majom Gyilkos. A naplóbejegyzésekből kirajzolódik előttünk a gyerekkora, ami enyhén szólva meredek, és ehhez még hozzájárulnak a később elkövetett cselekményei. Meghatározott logika szerint választ áldozatot, a maga kitekert módján igazságot szolgáltat. Nagyon alapos, soha nem hagy nyomot, többször sikerül kijátszania a rendőröket. Sőt, az esetek többségében hecceli őket valamilyen formában. Tudom, ez is elég általános leírás egy krimibeli sorozatgyilkosról, de könnyen lelőhetném a poént. Az is nyilvánvaló, hogy sok mellékszereplő felbukkan, de az igazi játszmák Porter nyomozó és 4MGY között zajlanak, így rájuk szorítkoztam. 

Végezetül csak annyit, hogy nehéz ebben a kategóriában olyat írni, ami kitűnik a többi krimi, thriller közül. J. D. Barker sem annyira az egyedisége, hanem jól bevált sablonok megfelelő egymás mellé rakása és összefésülése miatt lett kiemelkedő. Persze a regény felütése, miszerint a sorozatgyilkos meghal egy balesetben, nagyon hatásos volt. A rövid fejezetek és a váltakozó szempontok nagyon feszessé tették a cselekményt, így nem igazán volt idő az üresjáratokra. De a legizgalmasabbak kétséget kizáróan a gyilkos gyerekkorát bemutató naplóbejegyzések voltak, ezek alapozzák meg az egész történetvezetést. Maga a sztori is hihető, logikus és következetes volt. Végig Sam Porter és 4MGY volt a középpontban, így a mellékszereplők talán kissé elhanyagolódtak, de ennek nem volt számomra akkora jelentősége. Szóval, ha egy izgalmas krimi és thriller elemeket ötvöző regényre vágytok, akkor érdemes kézbe venni Barker regényét. Egyébként a Gyilkos elmék rajongóinak is kifejezetten ajánlani tudom, valamiért nekem a sorozat hangulatát idézte fel a regény.

5/5

 

A kép forrása: a Moly.