Azt már nem írom, - vagyis de -, hogy sokszor találkozhattatok Urbánszki László nevével a blogon. Legújabb sorozatában, a Honfoglalás-tetralógiában a magyarság korai, vándorló éveibe nyerhetünk általa bepillantást.
A kötetet elektronikus formában olvastam, de közben megérkezett az otthoni címemre a fizikai példány, amit itt első körben meg is köszönök a szerzőnek és a Lazi Kiadónak egyaránt. Külsőleg a kötet hasonló az első részhez, ismét egy festmény részlete látható borítóképként, de ezúttal nem piros, hanem zöld a borító alapszíne. Valahol ezt közelebb érzem a regény témájához. Feltehetően a kötése olyan, mint az előzőnek. Minőségileg soha nem volt problémám a kiadó köteteivel. Szerkezetileg szintén illeszkedik a sorba, ismét címmel ellátott, relatíve rövid fejezetek követik egymást.
Azt hiszem, általánosságban írhatom, nekem sokszor nem jönnek be a sorozatok átkötő részei, mert valóban nehéz úgy megírni, hogy azonos színvonalon maradjon az egész széria. Nem árulok zsákbamacskát, ha leírom, ezzel a kötettel több ponton sem vagyok kibékülve. De kezdjük az elején! A történetet továbbra is több szálon követhetjük, de végig egyes szám, harmadik személyben íródott. Ismét nagyon jól keverte a szerző a fiktív, és a korábban létező történelmi személyiségek arányát. Itt az utóbbiak esetén is inkább a fantáziájára hagyatkozhatott, mert nem sok olyan emlékünk maradt, amelyből markánsan kirajzolódnának a IX. században élt eleink személyiségjegyei. Bepillanthatunk Álmos gondolataiba, miként fűzi a politikai szálakat, milyen lépésekkel igyekszik megtartani a nehezen kivívott pozícióját. De ízelítőt kapunk az ellenlábasokról is. Megpróbálnak csapdát állítani, és ezáltal aláásni a fejedelem fölényét. Közben persze Karacsot és Árpádot sem veszítjük szem elől. Előbbi szépen halad előre a ranglétrán, Álmos fontos feladattal bízza meg, utóbbi pedig kipróbálhatja magát éles helyzetekben. Nekem valahol a nagy kiképzések közepette elveszett az, amit Urbánszki László regényeiben szeretek. Egyrészt a humor, ami itt már néhol átbillent a ló túloldalára, másrészt pedig a sok-sok természetközeli kép, ami leírta a főhőseinket körülvevő környezetet.
Női oldalról is erősödött a történet. Az előző részben megismert Gerle, Álmos egyik szeretője lesz, ám szövetséget köt a fejedelem feleségével is, közös erővel próbálják egyengetni a nagyúr útját. Karacs se sokáig ússza meg a női nemet. A küldetése során ismeri meg a néhány évvel idősebb Nyestét, aki sokkal inkább harcos, mint egy átlagos asszony. Kifejezetten kedveltem a gyors, gyakorlatias észjárását, mindig két lábbal áll a földön. Sikerült azonban a szerzőnek kényes témába belegyalogolni az erőszakot elszenvedett lányok tekintetében. Akármilyen korszakban járunk is, nem biztos, hogy szerencsés azt sugallni, hogy a csoportos erőszakot elszenvedett nők egymás karjaiban keresnének vigaszt, és ezt még eléggé virágnyelven írtam körbe a kötethez képest.
Végeredményben azt a következtetést kell levonnom, hogy talán ez inkább egy férfiaknak szóló történelmi regény. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy sokallni fogom az erőszakot bármilyen kötetben is, pedig valljuk be, valamennyire a korszak velejárója volt. Azt is írtam már, hogy ez egy átvezető rész, így az sem meglepő, hogy nem történt semmi eget rengető, inkább a szereplők fejlődése, előrelépése állt a középpontban. Valahol azonban az ironikus humor átcsapott valami egészen másba. Mindezzel együtt egyáltalán nem vetem el az ötletet, hogy folytatni fogom a sorozatot. Kíváncsi vagyok, mi fog történni a szereplőkkel. Viszont újra csak azt tudom említeni, inkább a férfi olvasóknak ajánlanám a kötetet, talán hozzájuk közelebb áll ez a stílus.
5/3,5
További kötetek, amit a szerzőtől olvastam:
- A Nyugat ura (Anno Domini 6.)
- Nemtelen nemesek
- Ördögfattyú (A magyarok nyilaitól... 1.)
- A felderítő (A magyarok nyilaitól... 2.)
- Ördöglovas (A magyarok nyilaitól... 3.)
- A nemzetségfő (A magyarok nyilaitól 4.)
- Sápadtak (A vége után 1.)
- Újvérűek (A vége után 2.)
- Vérszerződés (Honfoglalás 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése