Könyvkemping élménybeszámoló - 2021 tavasz

Először csatlakoztam a magyar Booktuberek olvasási maratonjához, bár inkább csak az olvasás szintjén és a Discordon a Readathon topicban aktivizáltam magam. Az instagramos és egyéb feladatokhoz bevallom, egyszerűen lusta voltam. Egyébként szerencsém volt, mert pont itthon voltam, így majdnem minden pontot tudtam teljesíteni a feltételek közül. Az utolsó könyvvel már kicsit kicsúsztam a kemping idejéből, de nem akartam erőltetni, annak sok értelmét nem látom. Szóval íme, a maraton ideje alatt olvasott öt könyvem! 

Frei Tamás: Bábel - 5/3,5 - Az "Otthonról hoztam és "Még tíz perc" pontokhoz

Alexandra, 2019. 534. oldal

A terrorizmust a drótkerítés sem képes megállítani. A modernkori népvándorlás bábeli zűrzavarában minden lehetséges! André Calvi, Frei Tamás eddigi négy sikerkönyvének a főszereplője mindig azt mondta: a végén a rosszak győznek. Marco Boretti, az új főhős szerint viszont a gátlástalan okosak!

Körülbelül fél éve őrizgettem már Frei Tamás könyvét a polcon, így ideje volt már nekiugrani. Nagyjából sejtettem, mit várhatok, így nagy meglepetések nem értek. A kötet külsőre passzol a szerző eddig megjelent regényeihez, szerintem nagyon eltalálták ezt a stílust. Minőségre is megfelelő, jó a kötése, kényelmesen olvasható. A felépítése nagyon különleges: egészen rövid fejezetek váltják egymást, de mindegyik elején találunk egy térképet az aktuális helyszínről és az ott játszódó események időpontjáról. Nos, ember legyen a talpán, aki követni tudja, mert sokszor az előző részhez, vagy eseményhez  mérten helyezi el a történteket az író. Viszont ez ad egyfajta hangulatot a könyvnek és ébren tartja az olvasó figyelmét. Egyszerűen muszáj koncentrálni, különben elveszítjük a fonalat, és nem igazán érteni akkor az összefüggéseket, pedig abból van bőven. Személy szerint én többre tartom  a kötet informatív jelentőségét, mint magát a sztorit. Nagyon megmutatkozik Frei Tamás tájékozottsága és szerteágazó műveltsége. Ezúttal a terrorizmus, az illegális műkincs-kereskedelem, és az újgazdagok rongyrázása közti érdekes és elgondolkodtató párhuzamokat vázolja fel, elég nyugtalanító, hogy mindez valós alapokon nyugszik. Ami főleg megragadott benne, az a menekültekkel való bánásmód, remélem, aki olvassa ezt a kötetet, nem fogja az embercsempészeket “romantikus” hősöknek tekinteni. Brutális, hogy gyerekeket és felnőtteket egyaránt a vízbe hajigálnak, hogy ne kapják el őket a hatóságok. De ez csak egy nagyon kis szelete ennek az egésznek. A történet ebbe az ismerethalmazba van belefűzve, mégpedig egy régész, Marco Boretti által, aki sikeresen belekeveredik ebbe a játszmázásba. Többször veszélybe kerül, egyszer kis híján az életével fizet, végül eljut arra a pontra, ahol döntenie kell, miként éli tovább az életét, kinek az oldalán áll. Sűrűn váltogatja a nézőpontokat, ha összeszámolnám, a főszereplő talán a kötet ötven százalékában bukkanna fel közvetlenül. Egyébként különösen tetszett az André-regényekre való utalás, kifejezetten szeretem amikor az írók egyes könyvei között van egy-egy rejtett célzás, mintha bennfentes lennék. Végeredményben jó olvasmányélmény volt, de annak ellenére, hogy szeretem az eltűnt ereklyékhez fűződő kalandregényeket, a Boretti szál nem hozott lázba. Az ismeretanyag miatt inkább érdekes, mint izgalmas olvasmány volt. 

Colleen Hoover: Maybe Someday/Egy nap talán - 5/2,5 - A "Válogatáskazi" és "Hálózsák" pontokhoz

Könyvmolyképző, 2017. 390 oldal

„Egy ​mindent elsöprő szerelem csodás, mégis valószerű rajza. Csupa érzelem, csupa bonyodalom.” – Tracey Garvis Graves, New York Times bestsellerszerző

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.

Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

„Csodálatos lelkek. Csodálatos dalok. Csodálatos történet.” – GwendolynGrace, LibraryThing

„Egyedi, más, mint a többi… ne habozz, olvasd el!” – Tamara Webber, New York Times bestsellerszerző, az Egyszeregy írója

Hoovertől már olvastam, a Too late/Túl késő című regényét, ami inkább kiakasztott, mint szórakoztatott, sokkal jobban ezzel sem jártam, hogy őszinte legyek, de ez legalább olvastatta magát. Egyébként még valamelyik kiárusításon vettem meg a kötetet, azon az alapon, hogy régen olvastam már romantikus történetet. Magával a kiadással semmi problémám, sőt, már számtalanszor írtam, mennyire szeretem a KMK puha fedeles köteteit. A történetet két szemszögből követhetjük, női és férfi oldalról egyaránt. Nos, ez nagyon nem megy a szerzőnek, ezt már a másik köteténél is tapasztaltam, ugyanazt az írói hangot használja mindkét nemnél, ha a leírásban nem utalna konkrétan néhány dologra, simán fel lehetne cserélni őket. A történet kidolgozottsága szintén hagy némi kívánnivalót maga után. Jó lenne, ha egy főiskolára, egyetemre járó hallgatók csak a lakásban ülnének vagy buliznának. Itt ezen a két tevékenységen kívül más nem volt, na meg a két főszereplő közös jelenetei, ami általában a szenvedésükről szólt, miért nem lehetnek együtt. Az kell írjam, ez az egész sztori olyan, mint a régi Romana, Júlia… stb. történetek, amik 80-100 oldalban persze hogy csak a romantikára koncentráltak, egy közel 400 oldalas regénytől többet vártam volna. Ezen a téren is felvonultatta az összes lehetséges klisét a szerelmi háromszögtől, a “nem hagyhatlak el, mert halálos beteg vagy” felálláson át a “most már lehetne, de inkább mégse” szituációig. Sok helyen számomra fárasztó volt. Pedig vannak igazán érdekes aspektusai a történetnek, például hogy szerezhet valaki hallás nélkül zenét, de de zseniális ötlet, hogy egy lejátszási listával “interaktívvá” tették a kötetet. Elég csak az elejében található QR-kódot használni. Egyébként valahogy közömbös érzésem van a kötettel kapcsolatban, talán a langyos víz jut eszembe róla. Nem mondanám rossz olvasmánynak, egy délután erejéig pont lefoglalja az embert, számomra talán elment kategória. 

Sid Jacobson-Ernie Colón: Anne Frank (képeregény) - 5/5 - a "Fotóalbum" ponthoz

Ulpius-ház, 2014. 160. oldal

Anne Frank nevét a második világháború alatt írott naplója őrizte meg az utókornak. Mind a mai napig rengetegen olvassák személyes feljegyzéseit arról, hogyan rejtőzködtek a nácik elől a megszállt Hollandiában.

Sid Jacobson és Ernie Colón nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy az amszterdami Anne Frank-múzeum támogatásával elkészítse Anne Frank életének első hivatalos és minden részletre kiterjedő képregény feldolgozását. A végeredmény Anne életének és korának kimerítő krónikája, a napló alapján megelevenedő háborús mindennapok és a történelmi háttér alapos áttekintése.

Nem nagyon szoktam képregényt olvasni, de ez valahogy az első pillanatban megragadta a figyelmemet. Persze ebben az is közrejátszott, hogy olvastam Anne Frank “eredeti” naplóját, így tudtam, miről lesz szó. A rajzok stílusa már a borítón látható, így tuti nem veszünk zsákbamacskát, egyszerű, mégis hatásos képsorokat kapunk az egész kiadványban. Ráadásul sikerült a szerkesztőknek, rajzolóknak meglepni, mert amellett, hogy Anne rövid életének lényeges momentumait nagyszerűen kiemelték, kapunk egy kis gyorstalpalót a II. Világháború őket érintő eseményeiről. Nagyon edukatív kiadvány, de ahogy elnézem szinte csak nekem újdonságok a tudományos, oktató jellegű képregények. Ennek hatására biztosan körülnézek még a piacon. Egyébként ez több, mint a napló, mivel nem szakad meg egy ponton, hanem bemutatja azt is, hogy mi lett Anne sorsa, miután elhurcolták a lágerbe, és magának a naplónak az utóéletét is. Ez ugye Anne apjához kerül, aki a családból egyedül élte túl a koncentrációs táborok borzalmait, ezután pedig rengeteget munkálkodott azon, hogy ez a történet minél több emberhez eljusson. A képregény végét éreztem egy cseppet visszásnak, ahol leírják, hogy Anne végül sikeres íróvá vált, mindig ezt szerette volna. Valószínűsítem, ezen az áron nem igazán. De ez csak az én véleményem, ettől függetlenül ez egy nagyon igényes és hasznos kiadvány. Bátran ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, és azoknak, akik inkább olvasnák a napló egy rövidebb változatát némi kiegészítő információval. 

Peter Wohlleben: A fák titkos élete - 5/4 - A "Tanösvény" ponthoz

Park, 2016. 218. oldal

Az ​erdő a csönd, az érintetlen természet, a mese és a titkok birodalma. Egy hely, ahol bármi megtörténhet. Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz!

Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. És az olvasó nem győz álmélkodni a természet csodáin.

„Tanulságos, mély empátiával megírt könyv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt. Peter Wohlleben könyve az erdőhöz intézett szerelmi vallomás.”
-Literatur Spiegel

Peter Wohlleben (1964) már kisgyermekként természetvédő akart lenni. Erdőgazdálkodást tanult, és több mint húsz éven át a tartományi erdőfelügyelőség alkalmazottjaként dolgozott. Hogy ökológiai elképzeléseit a gyakorlatba is átültesse, felmondott, és napjainkban az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításán munkálkodik. Számos tévéműsor vendége, előadásokat tart és gyakorlatokat vezet; több erdővel és a természetvédelemmel foglalkozó mű szerzője. Magyarul ez az első könyve.

Ezt választották ugye a Könyvkemping közös könyvének, ami kétségtelenül jó ötlet volt, mivel magamtól nem hinném, hogy a közeljövőben leemeltem volna a polcról. Én a régebbi kiadást kaptam kölcsön, valahogy jobban tetszik a borítója, mint az újabb kiadásnak, lehet a sok zöld miatt, ami pont a témába vág. Nem nagyon árul zsákbamacskát, már a cím utal rá, hogy mégis miről fog szólni a kötet, de az is egyértelmű, hogy egy ismeretterjesztő írásról van szó. Peter Wohlleben egyébként egy német erdész, aki rendkívül sokoldalú tudást gyűjtött össze a fákkal kapcsolatban. Egyáltalán nem a sablonos biológiai leírást kapjuk róluk, hogy melyek a részeik, vagy éppen hogy működik a fotoszintézis. Tényleg élőlényként kezeli a fákat, amelyek ugyan jóval lassabban, de élnek, kis túlzással családi és társasági életet is. Egyébként ehhez igazodik a kötet felépítése, rövid, tömör fejezeteket kapunk egy-egy témához kapcsolva, ám Wohlleben mindezt rendkívül jó írásmóddal és humorral tette. Annyi problémám volt a dologgal, hogy a kötet második felére már kezdett megcsappanni az újdonság varázsa és a szerző egyre többször visszautalt a kötet első felére, sokszor ismételte magát. Értem én, hogy egyes témakörök nagyon összefüggőek, de talán egy jobb szerkesztéssel ezt ki lehetett volna küszöbölni. Nagyon érdekes élmény volt számomra, főleg, hogy kilépek az ajtónkon és pár száz méterre itt van a sokat emlegetett bajor erdő. Mindenkinek ajánlani tudom, talán ezek után egy kicsit másképp tekintünk a körülöttünk lévő növényvilágra, kiváltképp a fákra. Nem érdemes azonban egy lendülettel végigrohanni rajta, mert könnyen érdektelenségbe fulladhat az olvasás. Amúgy biztosan a kezembe veszem még a szerző egyéb köteteit is. 

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (Calderon 1.) - 5/5 - A "Csillagok között" ponthoz

Könyvmolyképző, 2018. 288. oldal

Calderon ​kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Egyre ritkábban olvasok magyar szerzőktől, de egyik ismerősöm nagyon győzködött, hogy ezt a kötetet el kell olvasnom. Amúgy vicces, mert a szerzőt már régóta, több platformon követem. Maga a kötet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában látott napvilágot, így külsőleg, vagy minőségileg semmi probléma nincs vele. Szerkezetileg két, nagyobb, címmel ellátott részre oszlik, persze ezek még további fejezetekre tagolódnak. Műfajilag egyértelműen a sci-fikhez sorolnám, de a könnyedebb változatba. Már a hosszából sejthető, hogy nem fogunk órákat tölteni mondjuk az űrhajók műszaki leírásával. Ez persze nem baj, nem is ezt a szerepet szánták ennek a regénynek. Sokkal inkább a stíluson van a hangsúly, amire már a frappáns címadásból is következtethetünk. Kezdetben féltem, mikor Rejtőhöz hasonlították  a szerzőt, nekem valahogy ő sosem volt igazán vicces. De ha nekem kellene bárkihez viszonyítani, talán egy halvány Fable beütést érzékeltem, de maradjunk abban, hogy On Sai megteremtette a saját humoros, kissé ironikus hangját a szövegben, és nem esett át a ló túloldalára. Nem bocsátkozott túl bonyolult világfelépítésbe, a történethez elegendő információt menet közben kapjuk meg, anélkül, hogy bárhol kizökkentene bennünket a leírásokkal. Maga a történet is kellően izgalmas, Calderon éppen véget akar vetni az életének, ami sehogy sem akar összejönni. Ezek után inkább jelentkezik egy hajóra kapitánynak, meg is lepődik, amikor egy monstrumot bíznak rá. Gyászolja a nemrég elhunyt feleségét, de megismerkedik az egyik kadétlánnyal, Tainával, aki tovább bonyolítja a dolgokat. Egyébként hiába rövid a kötet, annyi minden van benne, hogy felsorolni is nehéz lenne. A fentebb leírt, csak a kiinduló szituáció, van ott minden, romantika, politikai összeesküvés, családi csetepaté, sőt hiába inkább sci-fi, némi mágia is. Nem is akarok ennél többet lelőni a kötet tartalmából, így csak annyit tudok írni, aki egy tartalmas, ám mégis szórakoztató regényre vágyik, a szó humoros értelmében is, és egy kicsit is vonzódik a sci-fi műfajhoz, annak nagyon jó választás ez a kötet. Gyorsan meg is rendelem a második részt! 

Nos, ezt az öt könyvet sikerült elolvasnom a maraton ideje alatt. Terveztem még egyet, Stephen Kingtől a Tóparti kísérteteket, de mivel az már nem fért bele, így arról egy külön bejegyzésben lesz szó. Nektek hogy telt a Könyvkemping? 

A képek forrása: Moly.