Krimi-thriller sarok 1.

Az utóbbi időben egyre több krimit és thrillert olvasok, mivel sok esetben elmosódik a határ a kettő között, nem is húznék köztük éles határvonalat. Most három ilyen könyvről hoztam nektek egy kisebb beszámolót. 

Alexandra Oliva: A túlélő - 5/4 

Alexandra, 2017. 320. oldal

Ez ​az egész csak a játék része… vagy mégsem?Minden egy kegyetlen tévéműsorral kezdődik. A Vadonban tizenkét vállalkozó kedvű idegen méri össze alkalmasságát a túlélésre. Vadásznak, tüzet gyújtanak, kunyhót építenek, és persze mindannyian teljesíteni akarják a Próbát. Korábban sosem látott költségvetésű műsor, a nézők imádják – legalábbis az első két részt, ami még adásba kerül. Zoo nem a pénznyeremény miatt jelentkezett a játékba. A férjével babát terveznek, csak még egy utolsó nagy kalandra vágyik, mielőtt végleg megállapodna. Sokan őt tartják a legesélyesebbnek a győzelemre: okos, határozott és rátermett, örök optimista, akinek folyton a kitűzött cél lebeg a szeme előtt. Csakhogy a magányosan eltöltött hetek alatt valóság és fikció határai összemosódnak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a túlélésért folytatott küzdelem nagyon is igazi. Alexandra Oliva első regénye, A túlélő egyszerre feszült lélektani dráma és fordulatos thriller egy olyan világból, amely akár a miénk is lehetne.

Ez a regény már több, mint egy éve várakozott a polcomon sok más társával együtt, igazán most a címén akadt meg a szemem, ezért kezdtem el olvasni. Egyébként még az egyik könyves állványról vettem potom pénzért, bőven megérte az árát. Magával a kiadvánnyal semmi probléma nincs, jó a kötése, olvasható a betűméret. Nem túlozták el a borítót sem, egy, az erdőben menekülő ember látszik rajta. Sokkal rikítóbb a cím, amely így a borító központi eleme lett. Műfajilag megfogott a könyv, több helyre be tudnám sorolni, de bőven megteszi a thriller is, mert feszültségben aztán nincs hiány. Felépítésre a szokványos, ha csak szerkezetileg nézem, közepesen hosszú fejezetek váltják egymást. Az már a fülszövegből kiderül, hogy a történet egy túlélőshow alakulását mutatja. De nem lesz ennyire egyszerű a történet! Már rögtön az elején feltűnő, hogy két idősíkon futnak az események, de nem tudjuk mennyi telt el konkrétan a kettő között. Felváltva kapjuk őket, egy részt egyes szám első személyben, amit az egyik résztvevő mesél, a másikban pedig egyes szám harmadik személyben látjuk a stáb szemén keresztül a műsort. Az utóbbiban sajnos rém gagyinak hatott, hogy minden játékos nevét lefordították magyarra, így lett például Pincérnő, Légierő, Pompomfiú...stb. Érdekes, hogy a főszereplőét a másik szálról nem, csak a végén esett le, hogy a Zoo nem is a valódi neve volt. 

A műsor eseményeit tekintve tényleg a tipikus valóságshow elemeket kapjuk, el tudom képzelni, hogy tényleg így működik egy-egy forgatás, mindegy mekkora baromság, a nézettség a fő. Zoo a saját szálán mindig keresi a következő feladatot, mert meg akarja nyerni az egymillió dollárt. Elérkezett az egyéni verseny, ahol az a cél, hogy ő húzza ki legtovább a vadonban. Ahogy haladunk előre, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem stimmel valami. Nem tudjuk eldönteni, hogy mégis melyik szál igaz. Utólag döbbentem rá, hogy a szerző már a legelején elszólta magát (ezért rühellem a mindentudó narrátort), a kétharmadánál meg véglegesen lerántja a leplet a történtekről. Ez a sztori azonban attól annyira hatásos, hogy hihető, főleg a mostani körülmények között. A legjobban a lélektani hatásokat tudta bemutatni Alexandra Oliva, valóban az ember sokszor azt hiszi el, amit hinni akar. Egyébkét egészen durva dolgok is felbukkannak, amire mi szintén csak a kötet végén döbbenünk rá, hogy az nem is úgy volt, ahogy. Majd elfelejtettem, néhol a valóságshow-s fejezetek után be voltak rakva hozzászólások, mintha egy netes kommentszekcióból szedték volna őket össze. Teljesen valósághű volt, mostanság már sokkal durvábbakat lehet olvasni. Nos, tényleg nem egy lányregény, főleg az E/3-as részek rideg tényközlése, de azért a szerző mutat a befejezésben némi reménysugarat. Összességében jó kis olvasmány volt. Az elején nehezen rázódtam bele, de utána kifejezetten izgatott, mi lesz ennek a vége. Igazából tudom ajánlani bárkinek, akit szereti a thrillereket, és nem zavarja némi apokaliptikus beütés. 

Chloé Esposito: Őrület (1.) - 5/2,5

Libri, 2019. 470. oldal

Alvie világéletében gyönyörű ikertestvére, Beth árnyékában élt. Amikor Beth meghívja fényűző szicíliai villájába, Alvie elfogadja a meghívást. Ki ne akarna egy hétig a napon sütkérezni? Ráadásul Bethnek dögös férje, cuki kisbabája, gyors sportkocsija és persze rengeteg pénze van. Csak az a bökkenő, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…És Beth sem olyan angyali, mint amilyennek látszik. Alvie-nak ölébe pottyan a lehetőség, hogy ellopja az életet, amit úgy érzi, megérdemel. Ha megússza élve.

Tuti nem kezdem el ezt a könyvet, ha nem kölcsön kapom, és nem mondják mennyire izgalmas. Amúgy a borító már az elején tetszett, nagyon eltalálták ezt a türkiz színt. A fülszöveg alapján, már sejtettem, hogy nem az lesz életem legjobb thrillere. Azt hiszem, ennél unszimpatikusabb főszereplőről régen olvastam, pedig néhány került már a szemem elé. Tipikusan az undok, céltalan, másokra irigy, rosszindulatú, az internetre a tökéletes életét posztolgató khm, személy, aki azt hiszi, neki munka nélkül is jár a siker. Ráadásul a szerző sikeresen alkalmazza a pszichopatákra jellemző összes klisét. Végig egyes szám, első személyben íródott a történet, így Alvie maga tárja elénk a gondolatait. Mondanom sem kell, hogy nem lesz a dolog cuki rózsaszín, inkább sötét és vulgáris. Még a vibrátoráról is karakterjellemzést kapunk. Akkor történik bárminemű fordulat, amikor Alvie ikertestvére, és egyben tökéletes ellentéte, Beth meghívja magához Szicília szigetére, ahol egy tengerparti villában él a családjával. Itt eszi csak igazán Alvinát a sárga irigység, egészen addig, amíg a nővére meg nem kéri, hogy cseréljenek helyet. Komolyan, ennél ócskább szappanoperás fordulatot ki se lehetett volna találni. Persze senkinek nem furcsa, és senki nem jön rá. Alvina, mint saját maga narrátora egyébként nagyon okosnak állítja be magát, de nem igazán sikerült neki összerakni a dolgokat. Olaszország plusz kétes alakok, plusz indokolatlanul sok pénz, jééé, csak nem egyenlő a maffiával. Innen aztán totál megtekeredik a könyv, a rossz természetű csődtömegből szinte profi gyilkos lesz. Hogy őszinte legyek, már kezdenek az agyara menni azok a könyvek, ahol stricik, drogkereskedők, bérgyilkosok vannak középpontba állítva, persze jajj, ők a rossz emberek, mégis pozitív sallangokkal ellátva. Itt is kigyullad a tűz a nő meg egy rosszfiú között, nagyon nem is kell elemeznem, milyen jelenetek jöttek a továbbiakban. Nem vagyok prűd, de ebben kifejezetten ízléstelenül vannak megjelenítve az erotikus jelenetek, még a pornó is jobb. Szóval, azt nem mondom, hogy a lendület nem vitt magával olvasás közben, de ez az egész egy marhaság, biztos, hogy nem fogom tovább folytatni a sorozatot. Ajánlom azoknak, akik egy pörgős, de rém egyszerűen követhető könyvre vágynak, és nem zavarja őket sem a vulgaritás, sem a túltolt erotika és az erőszak.

Stephanie Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold! - 5/4,5

Alexandra, 2020. 400 oldal

Élete első 18 évét Rose Gold Watts abban a hitben töltötte, hogy súlyos betegségben szenved. Szondán keresztül táplálták, a haja csomókban hullott, mindent kihányt, a gyengeségtől kerekesszékbe kényszerült. Egy nap rendőrök jelentek meg náluk, és bilincsbe verve vitték el az anyját. Rose Gold varázsütésre meggyógyult. Patty 5 évet ült a börtönben lánya szándékos megbetegítése miatt. Szabadulása után Rose békejobbot nyújt anyjának és befogadja otthonába, két hónapos kisfia mellé. Vajon meg lehet bízni az asszonyban, és Rose tényleg megbocsátott az őt csaknem két évtizeden át kínzó anyjának, vagy valami teljesen máson töri a fejét?

Azt hiszem, valamelyik bloggernél találkoztam a kötettel, és a fülszöveget olvasva rögtön kíváncsi lettem a történetre. A véletlenek összjátékaként meg valaki pont árulta itt Németországban, naná, hogy le is csaptam rá! A borító egyszerű, letisztult, fehér alapon fonott haj, nekem nagyon bejött főleg, hogy mekkora ellentétben áll a kötet belsejével. Az jutott eszembe róla, hogy kívül szép, belül rohad. Egy nagyon érdekes témát, a helyettesítő Münchausen-szindrómát helyezi a középpontba egy anya-lánya kapcsolaton keresztül. Az anya betegíti meg éveken keresztül a lányát, hogy aztán gondoskodhasson róla. Egyébként kezdetben azt hittem, ez egy egyedi történet (mármint nyilván nem az alapszituációra, hanem az egész eseménysorozatra tekintettel), de szembejött velem egy cikk, ami egy hasonló, ám megtörtént amerikai esetről számolt be, amelynek a végkifejlete némiképp eltérő. A regény egyes szám, első személyben, két szemszögből íródott. Követhetjük Rose Gold, a lány gondolatait, és az anyjáét, Patty-ét. Erre még rátesz egy lapáttal a két idősík is. Egyrészt a jelenben játszódik, Patty-t öt év után kiengedik a börtönből és a lányához költözik, aki megbocsátott neki. Másrészt pedig megelevenedik a múlt, az az időszak, ami után Rose Gold szabaddá válik, mert az anyja elkezdi letölteni a büntetését. Azt gondolom, írnom sem kell, hogy ebben a regényben nem sok normalitás van. Az anya személyisége, felfogása egyenesen sokkoló, miképp próbálja meg a lányát manipulálni., még a lebukása után is. Ismét a kezébe akarja venni az irányítást. Kétségkívül érdekesebb Rose Gold alakja, hogyan próbálja meg feldolgozni a dolgokat, és újjáépíteni a személyiségét. Egyébként ez a kötet egy jó példa arra, mennyire el vannak hanyagolva a rendszerben az áldozatok. Addig foglalkoznak velük úgy-ahogy, amíg az elkövető rács mögé nem kerül, pedig egy bántalmazott személy esetén ezután kezdődik az igaz munka. Láthatjuk, az anyja befolyásától megszabadulva nem igazán boldogul. Rendkívül naiv, a saját kárán tanulja meg, hogy nem bízhat mindenkiben. Idővel kezdi megtalálni a helyét, de jelentősen eltorzul a személyisége. Egyébként két nap alatt kivégeztem a kötetet, annyira kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Ezzel kapcsolatban egyetlen problémám van, a gyerek, hihetetlen, hogy ezzel nem bukott le az illető. (Nem lövöm le a poént, azért ilyen semmilyen a célzás.) Összességében lelombozó a befejezés, sötét, rideg, mint a történet egésze. Kifejezetten a pszichothrillerek kedvelőinek tudom ajánlani, nincs túlbonyolítva, mégis a fotelhoz szegezi az embert. Kíváncsi leszek a szerző további regényeire is! 

A kép forrása: Moly.