2021. augusztus 13., péntek

Tíz könyv, amire érdemes lecsapni augusztusban!

Ebben az évben csak úgy repülnek a hetek, pedig azt se mondhatom, hogy bármi érdekes történt volna. Ismét elérkezett az idő, hogy összeszedjem a havi újdonságok közül mely könyvek érdekelnek. Azt hittem, augusztusban kevesebb könyvet találok, mert hát ugye nem a szezon csúcspontja, utána esett lett le, hogy nemsokára Könyvhét, szóval sikerült is tíz kötetet összegyűjtenem. Remélem, találtok ti is köztük kedvetekre valót! 




1. Kondor Vilmos: Örvényben - Libri

Nem ismeretlen számomra a szerző, már olvastam korábban a Budapest noir című regényét, ami egy jól megírt, fordulatos krimi. Sajnos még nem jutottam el odáig, hogy az egész Bűnős Budapest-ciklust beszerezzem. De ebből kifolyólag felfigyeltem az újonnan megjelenő kötetre is, amely nem tűnik kevésbé izgalmasnak. 

1989 nemcsak azért volt emlékezetes a frissen végzett Ferenczy Tibor nyomozónak, mert akkor dőlt össze a Kádár-rendszer, hanem mert akkor találta magát szándéka ellenére egy édesnek aligha nevezhető hármas kellős közepén. Ahogy az ország támolyog kifelé a szocializmus árnyékából a fényre, úgy halad Ferenczynek, a legjobb barátjának és élete szerelmének a sorsa is az elkerülhetetlen végzet felé.A múlt azonban nemhiába olyan jó kísértet: addig jár vissza, amíg fenekestül fel nem forgat mindent.
Az éppen Balatonfüredre száműzött, szenvedélybetegségéből kilábalni próbáló Ferenczynek egy gyilkossági ügy kapcsán nemcsak az ital meg a gyógyszerek hiányával kell megküzdenie, hanem a múltjából előbukkanó szellemekkel is, amelyek nem elég, hogy bosszúszomjasan lihegnek a nyakába, de elfeledni vágyott, veszélyes titkokat hoznak napvilágra.

Az Örvényben Kondor Vilmos tizennegyedik regénye. Könyvei világszerte tizenkét nyelven olvashatók.


2. Charlotte Brontë: Jane Eyre - Menő Könyvek

Továbbra is a Brontë nővérek töretlen rajongója vagyok. Természetesen a Jane Eyre-t is többször olvastam már, meg még néhányszor fogom is. Ebben az esetben maga a kiadás csábító, elég ránézni erre a gyönyörű és letisztult borítóra, pedig már a polcomon van a regény. 

Jane Eyre, a lowoodi árva tébolyult szerelmének története ez a méltán népszerű, kortalan regény.

Jane a bentlakásos intézetben megtanulja, hogy egy vagyontalan fiatal lány senkire sem számíthat, egyedül kell boldogulnia a világban. Amikor Mr. Rochester nevelőnőként alkalmazza gyámleánya, Adele mellett, szabadabb világ tárul ki előtte, és lassan elhiszi, hogy rátalálhat a boldogság. Ám Thornfield Hall falai sötét titkot rejtenek, és a legszebb álom is rémálommá válhat... Jane-nek döntenie kell, hogy összetört szívvel mindent maga mögött hagyva kezdjen-e új életet, vagy ismét a nehezebb utat válassza.

A bátor és tiszta lelkű Jane története nem csak a szerelem, de a XIX. századi Anglia világának sötét és csillogó oldalát is képes úgy megmutatni, hogy Charlotte Brontë regénye máig a világirodalom egyik legfontosabb és legszívettépőbb romantikus műve legyen.


3. J. D. Salinger: Zabhegyező - Helikon

Újdonságnak igazán ezt sem lehet tekinteni, mert számtalan kiadást, sőt, már egy újrafordítást is megélt. Azért került be ebbe a bejegyzésbe, mert régóta tervezem elolvasni, másrészt érdemes odafigyelni a Helikon Zsebkönyvekre. Számos klasszikust, és figyelemre méltó világirodalmi alkotás kapott helyet ebben a kiadói sorozatban, megfizethető áron. 

Jerome David Salinger (1919-2010) nevét világszerte ismertté tette 1951-ben megjelent első regénye. Igaz, bizonyos tájakon kétes hírnév volt ez, hiszen a Zabhegyezőt több országban és néhány amerikai államban is rögtön betiltották: Holden Caulfieldet sokan túl nyersnek és túl őszintének találták… Salinger, aki néhány évvel megelőzte a beatnemzedék legjelentősebb alkotóit (Ginsberg Üvöltése 1956-ban, Kerouac Útonja 1957-ben, Burroughs Meztelen ebédje 1959-ben jelent meg), alig másfél évtizedes alkotói időszak után (ez idő alatt is relatíve keveset írt, főleg rövid történeteket), 1965-ban végleg letette a tollat, s ezzel egyidejűleg hátat fordított a világnak is. Az általa teremtett (anti)hőst, Holden Caulfieldet – aki, mindent másképp csinál, mint ahogy kéne – azonban azóta is felfedezi magának minden újabb ifjú generáció, és jó esetben erőt merít történetéből – és ez így lesz mindaddig, amíg valaki választ nem ad arra a kérdésre, hogy hova tűnnek a kacsák, amikor a Central Parkban befagy a tó.A regény megjelenésének hetvenedik évfordulójára most az eredeti fordításban kerül ismét az olvasók elé a Zabhegyező.


4. Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár - Libri

Az utóbbi időben egyre jobban érdekelnek az olyan történetek, amelyekben főszerephez jutnak a könyvek és az olvasás. Viszont a fülszöveget elolvasva még jobban felcsigázott a dolog. 


1939-et ​írunk, és Odile Souchet, a fiatal párizsi lány nem is lehetne boldogabb: felveszik könyvtárosnak az impozáns Amerikai Könyvtárba, és a jóképű Paul személyében a szerelem is rátalál. A náci csapatok bevonulása azonban egy csapásra véget vet az idillnek, és Odile világa összeomlani látszik. Hogy megmentse mindazt, ami fontos a számára, munkatársaival csatlakozik az ellenálláshoz, és úgy harcol, ahogy lehetőségei engedik: a könyvek segítségével. Heroikus küzdelmük ellenére Odile-nek hamarosan szembe kell néznie a szörnyű igazsággal: valaki elárulta. 1983: Lily, a Montanában élő magányos kamasz lány felfigyel idős szomszédjukra, Mrs. Gustafsonra, akit a helyiek csak úgy hívnak, „a háborús menyasszony”. Ki ez a rejtélyes nő, és miért költözött a kisvárosba, ahová látszólag semmi sem köti? Lily kutatni kezd az öreg hölgy múltja után, és egyre több közös vonást vél felfedezni kettejük között. Egy nap sötét titokra bukkan, amely az egész addigi életüket megváltoztathatja… Janet Skeslien Charles lebilincselő regénye varázslatos óda a könyvekhez, a barátsághoz, Párizshoz, és nem utolsósorban azokhoz a hétköznapi hősökhöz, akik sokszor ott munkálkodnak, ahol a legkevésbé sejtenénk. JANET SKESLIEN Charles Montanában nőtt fel, majd két évig Ukrajnában tanult. Tizenöt éven át tanított kreatív írást, angolt és franciát először Ukrajnában, majd Montanában, végül pedig Franciaországban. Moonlight in Odessa című művét a Publishers Weekly az egyik legjobb debütáló regénynek, a National Geography Traveler pedig a hónap könyvének választotta. A párizsi könyvtár, a szerző második regénye a Library Journal és a Goodreads listája alapján is az év egyik legjobban várt újdonsága.


5. Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála (1.) - Agave

Ennél a kisregénynél egyértelműen a fülszöveg fogott meg, szerintem zseniális az alapötlet. Az már más kérdés, mennyire sikerült ezt kevesebb, mint 150 oldalban kivitelezni.

A szabályok egyszerűek: Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj! Ne sebesülj meg!Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít! Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet! Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik. Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete? Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.


6. Kerry Fischer: A hazugság, ami utolér - Álomgyár

Nemrég olvastam a szerzőtől a Senki sem az, akinek látszik című regényt, ami épp az egyszerűségével fogott meg. Pedig a "szokásos" pszicho-thrillere számítottam valami extrém fordulattal, de inkább egy tanulságos történetet kaptam szórakoztató irodalmi köntösben. Hasonlót várok ettől a kötettől is. 

Apró hazugság, beláthatatlan következmények 
Lydia élete példás. Mintaszerű barátok veszik körül, a gyerekei a megfelelő iskolába járnak, és a megfelelő férfihoz ment feleségül – a kedves, rendes, megbízható Markhoz. Esküvőszervező üzlete virágzik, és noha az anyjával folyamatosan civakodnak, nem panaszkodhat az életére. De igazság szerint Lydiának nagy szerencséje volt. Évek óta hazugságban él, miközben a férjének fogalma sincs, kit is vett el valójában. Sajnos azonban semmi sem tart örökké, és a múlt veszett humorral hasítja fel a jelen szövetét. Egy nap az iskola kapujában feltűnik a férfi, aki Lydia összes mocskos kis titkát ismeri, és a nő életére fenyegető árnyék vetül. Amikor minden elhallgatott szó napvilágra kerül, már nincs mit tenni. A USA Today bestsellerszerző Kerry Fisher fordulatos regénye életről, szerelemről és egy hazugságról magával ragadja az olvasókat, és megmutatja, mi történik, amikor a hazugságok éveken át építgetett kártyavára összedől…


7. Emily Blane: Az álmok könyvesboltja - Alexandra

Történet könyvmolyokról könyvmolyoknak, azt hiszem ennél több ok nem is kell, miért érdekel. 

A nagyanyja kis falusi könyvesboltját megöröklő Sarah híresen nem tud ellenállni a kísértésnek: minden egyes használt könyvet megvásárol, ami csak a keze ügyébe kerül. Nem csoda, hogy omladozó üzlete a csőd szélén áll. Egy barátja meglepő és jövedelmező ajánlattal húzná ki őt a bajból: be kell fogadnia Maxime Maréchalt, az ismert színészt, aki nemcsak a kamerák előtt, hanem a való életben is a rosszfiú szerepét játssza, és akit legutóbbi balhéja miatt közmunkára ítéltek. Maxime számára a vidéki száműzetés túlélése a tét, míg Sarah-nak maga előtt is bizonyítania kell, hogy képes befogadni másvalakit is történetekkel és regényhősökkel teli világába. Mi közös lehet a nagyvilági színészben és az életét ódon könyvek között töltő könyvesboltosban? Álmodhatnak együtt az elfeledett antikváriumban?


8. Paula Hawkins: Lassan izzó tűz - 21. Század 

Olvastam a szerző eddigi két regényét, A lány a vonaton-t és a A víz mélyén-t is, mindkettő hellyel-közzel izgalmas történet volt. Így nem is kérdés, hogy erre a kötetre is szeretnék lecsapni. A fülszöveg elég kecsegtető! 


„Mi ütött beléd?” 
Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes. Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen. Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen? Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek. „Nézd, mit tettél – és mi lett belőle.”


9. V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete - Agave

Az Agave kicsinál (anyagilag) a fantasy megjelenéseivel, de szó szerint. Egy vagyont fogok náluk hagyni, az fix. Swab neve nem ismeretlen számomra, A mágia árnyalatai-trilógia első két részét olvastam, a harmadik még várat magára, de nagyon tetszett. Szóval, már csak azért is kíváncsi vagyok erre a regényre. 

Egy ​élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el. 
Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik. Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján. Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől. Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.


10. Octavia E. Butler: A magvető példázata - Agave

Találkoztam már a szerző munkásságával, még egyik ismerősöm adta kölcsön a Xenogenezis-trilógiát, hogy okvetlenül olvassam el. Azt hiszem, az egyik legkülönösebb sci-fi volt, ami valaha a kezembe került. De ez sem tűnik kevésbé érdekesnek. Kár, hogy ennyivel a megjelenése után fedezi csak fel a nagyközönség a szerző munkásságát. Lehet akkoriban túl előremutató volt?

2024-et ​írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében. 
Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben. Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti. Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.


Ti milyen könyves megjelenéseket vártok a hónapban? 

Itt pedig eléritek a korábbi kívánságlistás bejegyzéseket. 



Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén. Nemrég indult két kihívásom, az "Olvass plusz 1 órát!" és a "Fogadj örökbe egy írót!", és belevágtam a valószínűleg több évig elhúzódó Plakátprojektbe, ha van kedvetek, csatlakozzatok! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése