Booktube Könyvklub - 2021. május - "Barangolás Ázsiában"

Májusban szintén csatlakoztam a Booktube Könyvklubhoz, amelynek középpontjában ezúttal a távol-keleti szerzők álltak. Általában európai és angolszász szerzőktől olvasok, szóval ez kitűnő alkalmat adott arra, hogy más nemzetek irodalmába is belekóstoljak. Nos, jó döntésnek bizonyult, fogok még ázsiai íróktól olvasni a közeljövőben! 

1. Han Kang: Nemes teremtmények - 5/5

Jelenkor, 2018. 220. oldal

1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé.

Elmesélni az elmesélhetetlent – erre vállalkozik a Nemzetközi Man Booker-díjas Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul megjelenő regényében hazája, Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában történt 1980-as véres kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.

A szerző másik regényéről, a Növényevő-ről már hallottam, de annyira nem fogott meg, hogy bele is kezdjek. Ennek a kötetnek teljesen ismeretlenül álltam neki, a fülszöveget is csak kutyafuttában olvastam el. Pedig érdemes rá figyelmet fordítani, csakúgy, mint a kötet utószavára, ami szerintem jobb helyen lett volna az elején, kiváltképp a nyugati olvasók érdekében. Észak-Koreáról ugyan hallottunk a folyamatos túlkapások, embertelen bánásmód, diktatórikus berendezkedés miatt, szerintem Dél-Koreára ennek egyfajta ellenpólusaként gondolunk, főleg mai fejjel. Ezért is lepett meg a fülszövegben említett kvangzsui mészárlás ténye, ahol lényegében halomra lőtték a rendszer ellen tüntető több száz fiatalt, és később a nekik segédkezőket. Akit érdekel részletesebben, olvasson utána, érdemes… Visszatérve a kötethez, egyáltalán nem hosszú, ám annál velősebb és letaglózó. Egy történetfüzér, melyben az egyes részek összefüggnek, egyik következik a másikból, mégis mintha felcserélhetőek lennének. Egyébként rendkívül érdekes nézőpontokból ad bepillantást a tragikus események sorozatába. 

Az első történetben egy tizenéves iskolás fiút követhetünk, aki egy barátjával kiment a tüntetésre, majd a lövöldözés során elkeverednek egymástól. A fiú nem tud megnyugodni, és a társa keresésére indul, így köt ki a városházán, ahol a halottak azonosítása folyik, maga is beáll segíteni. Mondanom sem kell, hogy megkapjuk mindezt egy extrémen naturalista leiratban. Míg a hozzátartozók megérkeznek, igyekeznek úgy ahogy rendbe hozni a testeket, de néhány nap után megindul a bomlás. Egészen szürreális élmény volt olvasni, hogy tinédzserek vállalták magukra ezt a munkát. A rezsim egy darabig engedte, hogy a rokonok maguk temessék el a halottakat, ám később jobban elfajultak a dolgok. Ebben a felvezető történetben megismerjük lényegében a következő részek szereplőit is, ilyen vagy olyan formában. Ennek a sztorikban egy ponton vége szakad, de a következőkből kirajzolódik a végkifejlete. A második történet talán a legelvontabb, egy, a testéhez még kötődő lelket “követhetünk”, lényegében ez az etap annak állít emléket, mit művelnek a lázadók testével. Halomba hányva, névtelen tömegsírokba süllyesztették őket. Az ezután következő néhány fejezet már a túlélőkhöz kötődik, ami szintén nem szívderítő sorsokat tár elénk. 

Nem tudom, így a végére hogy tudnám jellemezni ezt a kötetet. A nyelvezet gyönyörű, szépirodalmi, ám a mondanivalója a nyers valóság. Viszont az biztos, nagyon különleges oldalról közelítette meg a szerző a kvandgzsui mészárlás eseményeit. Minden hasonló tragédia ilyen volumenű megemlékezést érdemelne! Tényleg csak ajánlani tudom, de akik nem bírják a naturálisabb, gyomorforgató leírásokat, azoknak lehet nem fogja elnyerni a tetszését. 

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk - 5/3

Európa, 2020. 368. oldal

Ocean Vuong könyve brutálisan őszinte, költői nyelven megírt vallomás a szerelemről, a családról, a bevándorlásról, a szegénységről és a szeretetről. A húszas éveiben járó fiú, Kiskutya, anyjának írott levelében meséli el családjuk történetét, amelynek gyökerei a háború sújtotta Vietnámtól az amerikai Hartford városáig nyúlnak.

A fiú alámerül anyja bombák szaggatta emlékképeibe, hogy elmesélje a háború okozta traumákat, a kivándorlás és az új otthon keresésének nehézségeit, valamint kettejük függőséggel és frusztrációkkal terhelt kapcsolatát. Mindeközben keresi azokat a szavakat is, amikkel őszintén megvallhatja a dohányföldeken dolgozó, drogfüggő fiúval, Trevorral való barátságát és vonzalmát. Vuong lenyűgöző sűrűséggel és megértéssel beszél a különböző világok határán lebegő emberekről, arról, hogyan élhetjük túl a való élet sivárságát, és arról, hogyan gyógyíthatjuk és menthetjük meg egymást anélkül, hogy elfelednénk, kik vagyunk.

A májusi kör könyvei közül még ez piszkálta legjobban a fantáziámat. A történet a vietnámi háború utóhatásait vizsgálja a következő generációra vetítve, az meg a ráadás, hogy mindezt egy, az USA-ba menekült vietnámi család sorsán keresztül szemlélhetjük. Nagyon érdekes módon tárja elénk mindezt a szerző, ugyanis ez egy levélregény, amit a szereplő írástudatlan anyja számára írt levelek összessége alkot. Mindez előrevetíti, hogy valószínűleg a címzett soha nem fogja megkapni és elolvasni, mindezt leginkább egyfajta vallomásnak tekinthető. Időrendiséget nehéz felfedezni benne, szerintem sokszor indokolatlanul csapongó volt, de azért a végére összeáll a levelek írójának sorsa. Egyébként még az írói stílus is rátesz erre a káoszra egy lapáttal, ugyanis néha elég elvont, nagyon sok költői képet használ. Fontos témákat helyez azonban a középpontba, ezek közül egy-egy is elég nagy probléma lenne, nem halmozva. A szerző élt a túlzások lehetőségével, amit a fikció megenged, persze ettől még egyik sem kevésbé fontos. 

Az anyján és a nagyanyján keresztül  beleláthatunk a nők akkori helyzetébe, min mentek keresztül a háború miatt. Mennyire elítélik azokat a nőket, akik az amerikai katonák mellett próbáltak, vagy voltak kénytelenek boldogulni. Bemutatót kapunk abból is, mekkora károkat okoz a háború az emberek lelkében, főleg a PTSD-re (poszttraumás stressz szindróma) tekintettel, és miként függ össze mindez a családon belüli erőszakkal. Ebben a kötetben ez még kiegészül az emigráció okozta kulturális sokkal is, mert bár sokan költöznek más országba, de a teljesen eltérő hagyományokkal és gyökerekkel rendelkező társadalomba történő beilleszkedés még húzósabb. De nem maradnak el a levelek írójának traumái sem, bántalmazás, a származása és a homoszexualitása  miatt elszenvedett atrocitások, drogfüggőség. Úgymond ezek a dolgok mintha túl lettek volna tolva, és gyakran nyersen fogalmaz, úgyhogy mindenki készüljön. Ne várjunk a boldog happy end-re! 

Nos, végezetül annyit tudok leírni, hogy különleges olvasmány volt a maga nemében, valahogy mégis nyögvenyelősen ment. Talán a prózai szöveg kötöttsége miatt, nem tudom, ugyanis a szerző eredetileg versekben utazik. De rendkívül zavaró volt a bárminemű szervezettség hiánya, az ide-oda ugrálás az időben, gondolatokban. Ennek ellenére azt írom, érdemes elolvasni, mert rendkívül érdekes szemszögből tekinthetünk rá jó néhány dologra. Elgondolkodtató mű! 

Ti részt szoktatok venni közös olvasásokban? Ha igen, írjátok meg hol, szívesen inspirálódom! 

↳ Itt pedig megnézhetitek, miket olvastam az áprilisi körben. 

Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén. Nemrég indult két kihívásom, az "Olvass plusz 1 órát!" és a "Fogadj örökbe egy írót!", és belevágtam a valószínűleg több évig elhúzódó Plakátprojektbe, ha van kedvetek, csatlakozzatok!