2022. július 6., szerda

Nyolc könyv, amire érdemes (lehet) lecsapni júliusban!

Ezer éve, vagyis fél éve jelentkeztem ezzel a rovattal, pedig közben gyarapodott a kívánság- illetve várólistám. De a havi megjelenések közül ismét felkerült nyolc a radaromra, lássuk most ezeket! 


1. Stephanie Scott: Ami maradt belőlem - Athenaeum

Egy igazán sokrétű történetnek tűnik a fülszöveg alapján, és a borító is gyönyörű. Mellesleg erős párhuzamot érzek a távol-keleti irodalommal – mondjuk ez nem nagy csoda a szerző származására tekintettel –, amelyet az elmúlt néhány évben kezdtem felfedezni.

A ​Tokióban játszódó történet valós eseményeken alapul: miközben Szumikó, a fiatal ügyvédnő édesanyja, Rina gyilkosát keresi, egy nem mindennapi bűntény nyomaira bukkan. Szumikó apja egy vakareszaszeját, vagyis házasságromboló ügynököt bízott meg és hatalmazott fel, hogy viszonyt kezdeményezzen a feleségével. A vakareszaszeja és Rina azonban egymásba szerettek, amellyel drámai események láncolatát indították el, örökre meghatározva ezzel Szumiko életét. A különböző nézőpontokból elbeszélt regény két idősíkon játszódó, különös nyomozás története, amely szembesít azzal a kérdéssel is, hogy milyen következményei lehetnek a szerelem nevében elkövetett tetteinknek. Stephanie Scott szingapúri-brit írónő Délkelet-Ázsiában született. Angliában tanult irodalmat és kreatív írást, a Brit-Japán Jogi Egylet tagja. Az Ami maradt belőlem című könyvéhez végzett antropológiai kutatásával kiérdemelte a Brit-Japán Egyesület Toshiba-ösztöndíját, és elnyerte az A. M. Heath-, valamint a Jerwood/Arvon prózaírói díjat is. Műve a kimagasló elsőkönyveseknek járó Bridport/Peggy Chapman-Andrewsdíj rövidlistájára is felkerült.





2. W. Bruce Cameron: Társ a bajban - Könyvmolyképző 

W. Bruce Cameron nem ismeretlen számomra sem. Engem az Egy kutya négy életével levett a lábamról, főleg, hogy jómagam is kutyás vagyok. Ezúttal azonban csavart a dolgokon, hiszen az alcím szerint az első kutya történetét meséli el. Nos, történelmi hitelességre nem igen számítok, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy lett kivitelezve.

Hogyan ​lett a barátunk?

A Társ a bajban a történelem legdrámaibb időszakába kalauzol bennünket, egy, a túlélésért küzdő törzs, valamint egy különös, ember és farkas közötti kapcsolat történetét meséli el – egy olyan barátságét, ami kitörölhetetlen hatással volt az emberiségre.

Harmincezer évvel ezelőtt eljegesedés vette kezdetét a bolygón. A hideg elől az erdős területekről a füves pusztákra menekülő fajok között ott volt a modern ember is: ragadozó és zsákmány egyszerre. Miközben nagyon is emberi kihívásokkal néztek szembe – mint az anyai szeretet és az apák árulása, törzsi háború és egyre növekvő éhínség, politikai cselszövés és tiltott szerelem, öröm, remény és súlyos veszteség –, őseink embertelen körülmények között versengtek a szűkös élelemért.

Az emberiség a kihalás szélére sodródott, ám volt egy különleges előnyük a többi fajjal szemben, valami egészen új dolog – a háziasított farkas. Egyedül e rendkívüli körülmények tették lehetővé, hogy ebből az ádáz fenevadból az emberrel együtt vadászó társ, testőr, katona és barát legyen.

A világszerte rajongásig szeretett szerző, W. Bruce Cameron, az Egy kutya négy élete írója a történelem előtti időkbe kalauzolja az olvasót: A társ a bajban egy magával ragadó fejlődésregény, amelyben a túlélésért folytatott harc közepette kibontakozik az első kutya izgalmas, elképzelt története.

Többek szerint ez a szerző eddigi legjobb könyve.

Szárnyalj vele!


3. Timothy Synder: Véres övezet

Mindig érdekelt a 20. század története, főleg ami a világháborúkat illeti. Kíváncsi vagyok, miként állítja a kötet  "párhuzamba" Hitler és Sztálin tetteit. A németek által elkövetett népirtásról sokkal többet hallunk, mint a szovjetről, pedig az utóbbi talán még nagyobb embertömegeket pusztított el. Az biztos, hogy hamarosan sorra fogom ezt az írást keríteni.

„Snyder ​úttörő jelentőségű és bátor könyve új szemmel láttatja a közelmúlt tömeggyilkosságait. Évtizedek óta a legfontosabb könyv, amely a témáról megjelent – a maga területén minden bizonnyal forrásértékű lesz.” Tony Judt, a Balsors ül e tájon és A háború után szerzője

Még ki se tört a második világháború, de Sztálin már tömegesen lövette agyon és éheztette halálra saját állampolgárait, és ezzel a háború alatt se hagyott fel. Az amerikai katonák, noha 1945-ben több koncentrációs tábort is felszabadítottak, nem jutottak el azokhoz a haláltáborokhoz, kivégzőhelyekhez és kiéheztetésre létesült táborokhoz, ahol Lengyelországtól Ukrajnáig, Litvániától Belorussziáig a polgári lakosságot milliószám éheztették halálra, verték agyon, lőtték le és gázosították el a Szovjetunió és a náci Németország hatóságai és katonái. Tizenkét év alatt egy olyan gyilkolási politikával, amelynek a harci cselekményekhez semmi köze nem volt, a két rezsim 14 millió embert gyilkolt meg ebben a halálzónában – a véres övezetben. A háború végeztével a véres övezet a vasfüggöny mögé került, történetére homály borult.

Timothy Snyder könyvében úttörő nyomozás eredményeként mutatja be azokat a helyszíneket, ahol európai polgárok milliói lelték halálukat, s közben rávilágít Hitler és Sztálin indítékaira. Biztos kézzel ágyazza bele korukba a hitleri holokausztot és a sztálini terrort, felidézi a náci és a szovjet tömeggyilkosságok feledésbe merült epizódjait, friss adatokkal szolgál a két rendszer kapcsolatáról. A bőséges szakirodalmon túl különös figyelmet szentel az áldozatoktól ránk maradt írásos anyagoknak: a haza írott leveleknek, a vonatból kidobott üzeneteknek, a holttesteknél talált naplóknak.

Mélységesen emberi hangvételű és világos álláspontokat megfogalmazó munkája a 20. század történelmét bemutató alapművek egyike.


4. Kerry Fisher: Amit az idő sem gyógyít be - Álomgyár

Alapvetően nem vagyok oda az Álomgyár Kiadó által promózott könyvekért.  Kerry Fisher könyvei viszont olvasmányosak és szórakoztatóak voltak, emellett azonban mindig a középpontba helyeztek egy-egy társadalmilag vagy emberileg fontos témát. 

Te ​képes lennél befogadni a legjobb barátod gyerekét, még úgy is, ha ez a lépés esetleg tönkreteszi a saját családodat?

Jo azt hitte, hogy az élete – és a szíve – megtelt. Lefoglalja a munkája, a férje és kamasz lánya, akinek kezd kisiklani az élete, ezért már most is nehezen tudja kézben tartani a dolgokat.

Amikor ott ül a legjobb barátnője, Ginny temetésén, porig sújtja, hogy véget ért harmincéves barátságuk, ami még a főiskolán kezdődött, és elkísérte őket az első munkanapjuktól kezdve odáig, hogy megállapodtak, és saját gyerekük született.

Férje akarata ellenére Jo sorsfordító döntést hoz: befogadja Ginny kamasz fiát, Victort, hogy sajátjaként nevelje fel. Kétségei ellenére úgy érzi, nincs más választása: Ginny egyedül nevelte a gyereket, a fiúnak pedig nincs más rokona, aki gondoskodhatna róla.

Victor érkezése azonban elmélyíti azokat a hajszálrepedéseket, amelyek már elkezdtek megjelenni Jo családi életének és a kis, vidéki közösség életének felszínén… Lelepleződik egy hosszú évek óta rejtegetett titok, és ennek elsöprő következményei lesznek.

Kerry Fisher, USA Today bestsellerszerző regénye egy lebilincselő és szívfacsaró történet arról, milyen titkokat őrzünk a családunkban, és milyen áldozatokat vagyunk hajlandóak meghozni a szeretteinkért.


5. Jo Thomas: Itáliai álom - Libri

Nem sokszor, de néha vágyom a hasonló, könnyednek ígérkező olvasmányok után. Ráadásul Olaszországban játszódik, ami még egy plusz, egyszer szeretnék eljutni oda.

A Walesben élő Lucia ügyvédként éjt nappallá téve dolgozik, s arra számít, hogy hamarosan előléptetik. Előtte azonban szeretné kicsit kipihenni magát, ezért Dél-Olaszországba utazik a nagyszüleihez, ahol a verőfényes napsütésben a citromfák árnyékában lazíthat és élvezheti nagymamája ínycsiklandóan finom főztjét.
A nagyszülei házában azonban hideg zuhanyként éri a hír, hogy a nagyapja nyugdíjba megy, s megválik a családi pizzériától. És ha ez nem lenne elég, kiderül, hogy az éttermet nem más, mint Lucia majdnem exférje, Giacomo veszi át.
A baj persze sosem jár egyedül: Lucia otthonról is rossz híreket kap, és arra kényszerül, hogy átértékelje egész addigi életét. Ő maga sem tudja, mit is akar valójában: visszatérni Walesbe, vagy éppen ellenkezőleg: Olaszországban maradni, folytatni a családi hagyományt, megvalósítani az álmait és rendezni a kapcsolatát Giacomóval?










6. T. A. Williams: Álmaimban Toszkána - Kossuth

Kvázi ugyanazt tudom írni, mint az előzőhez. A borító és a cím vett rá, hogy várólistára kerüljön

Ragyogó Hollywood. Varázslatos toszkán vidék. Egy hatalmas döntés…

Beatrice Kingdom (a barátainak csak Bee) egy sienai kórházban ébred. Egy filmforgatáson történt súlyos baleset következtében megégett, ami az egész életét felforgatja.
Bee ajánlatot kap, hogy egy lenyűgöző toszkán villában gyógyulhat fel a világhírű filmcsillag, Mimi Robertson társaságában. A szőlősorok és olajfaligetek közt járva Bee rájön, hogy a vidék sokkal többet rejt, mint amire először számított volna… Többek között egy bizonyos Luca (és Romeo, a kutya) barátságát.
Miközben Bee megbirkózik a sérülései okozta változásokkal, és az életvitelének ilyen drámai fordulatával, önmagát is egyre jobban megismeri… és választani kényszerül.









7. Jane Austen: Meggyőző érvek - Menő Könyvek

Olyan lendülettel jelennek meg ezek az újra kiadott klasszikusok, hogy sose érem be magam. De akkor már legyen teljes a sorozat. 

Jane Austen hatodik, egyben utolsó regénye már halála után, 1818-ban jelent meg először. A történet Sir Walter Elliotról és három lányáról szól, akik közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez. A legidősebb, Elisabeth hiába vár gőgösen somersetshire-i kastélyukban rangos házasságra, a középső testvért, a regény főhősét, Anne-t pedig, lebeszélték arról, hogy házasságot kössön szerelmével, a fiatal, vagyontalan Wentworth tengerésztiszttel. Az egykori szerelmesek nyolc év után véletlenül újra találkoznak, ami azért is érdekes, mert az idő múlásával aztán fordult a kocka: Sir Walter pazarló életmódja miatt kénytelen bérbe adni a birtokát, és elköltözni, az azóta kapitányi rangra emelkedett korábbi udvarló viszont fényes pályát futott be, meggazdagodott, és most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet... csak Anne Elliot nem...

Hosszas bonyodalmak, kölcsönös büszkélkedés és féltékenykedés után vajon végül újra egymásra találnak hőseink?

A Meggyőző érvek a legérettebb - és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott - Austen-regény, amit nem az erény és a hűség felemelő példái tesznek maradandóvá, hanem a karikaturisztikusan jellemzett, hiú, üresfejű, páváskodó, csacska alakok pompás galériája.




8. Guy de Maupassant: Szépfiú - Athenaeum

Megint önismétlő leszek, gyűjteni kezdtem ezt a klasszikusokból álló sorozatot is. 

Georges Duroy, a törtető szépfiú a Vie Française című politikai napilaphoz kerül. Munkája révén hamar kiismeri magát a társasági életben, majd később - ahogy elkezd felfelé kapaszkodni a ranglétrán - a politikaiban is. Duroy, a búgó hangú, kackiás bajuszú, ambiciózus fiatalember rájön, hogy a nők segítségével egyre nagyobb hatalomra tehet szert, vagyont szerezhet, karriert csinálhat - és ennek érdekében a szélhámosságtól és a zsarolástól sem riad vissza.















Ti milyen könyveket terveztek beszerezni a hónapban, vagy épp csak kikölcsönözni a könyvtárból? 


Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése