Andrew Nicoll: Valdez

Mindig dereng előttem az a sztereotip állítás, hogy egy író akkor tud írni valamiről, ha azt közvetlenül ismeri, vagy tapasztalatot szerzett a témában. Erre Andrew Nicoll merőben rácáfol, ugyanis a skót szerző hamisítatlan dél-amerikai miliőt teremtett a Valdez-ben. 

Gabo, 2012. 382. oldal

Luciano ​Hernando Valdez mindössze néhány hónappal a történtek után már szinte képtelen volt elhinni, hogy valaha is embert ölt.

Ciano Valdez ünnepelt író. Nem egyszerűen regényeket, hanem olyan bámulatos nívójú műveket alkot, hogy szűkebb dél-amerikai hazájában és szerte a világon is nemzedéke legjelesebb képviselőjeként ismert. Tanít az egyetemen, luxuskörülmények között él, ha kedve szottyan, bármelyik nőt az ágyába viheti, éli a hírességek víg életét.

Ám két dolog egyszer csak fenekestül felfordítja az életét. Alkotói válságba kerül, életműve soron következő darabjához csupán annyit bír kiizzadni magából, hogy „a randa sárga macska átvágott az úttesten”, és megismerkedik Caterinával. Ő jelenti a megoldást mindenre. Fiatal, gyönyörű, tehetséges és – ami a fő – még ír is. Abbéli meggyőződésében, hogy a lány majd feloldja az ő szellemi blokkját, és hozzásegíti a sikerhez, Ciano egyszeriben azon kapja magát, hogy bolondul ezért a csodálatos lányért.

Legalábbis addig, amíg meg nem öli.

Korábban is akadtak már emlékezetes olvasmányaim a spontán választott és vásárolt könyveim között. Nos, ezt szintén a véletlennek és az aktuális rossz kedvemnek köszönhetem. Amúgy a Moly alapján meglepően kevesen olvasták ezt a regényt, ami egyébként fura, már csak a borítóra tekintettel. Rögtön ez tűnt fel elsőre, szerintem nagyon szép, remek az összhatás. A kötet ráadásul a strapabíróbb, kemény kötésben jelent meg. Műfajilag így hirtelen nem tudnám hova tenni, annyi biztos, hogy inkább a kortárs szépirodalomhoz húz, és van némi drámai beütése. Ezt a hatást pedig csak fokozza a szerző néhol nyers, ám gyönyörű fogalmazásmódja, aminek közvetítésért nagy köszönet illeti a fordítót, Komló Zoltánt is. 

A történet helyszíne egy meg nem nevezett dél-amerikai ország, melynek berendezkedése a 20. század közepén tipikusnak volt mondható. Győzött a forradalom, az egyik rendszer legyőzte a másikat, de egy rendőrállam fejlődött ki ennek magvaiból. De mindezt nem tolja a szerző az arcunkba, unalmas, ám fiktív történelmet kitalálva, hanem menet közben, apró információkból áll össze a kép. Azt már a bevezetőben írtam hogy a szerző skót, ennek ellenére nagyon elkapta a latin-amerikai hangulatot. A háttér fokozatos ismertetésével ellentétben a cselekmény tetőpontját már az első mondatban elárulja az író. Valdez meg fog ölni valakit! Nos, ez végig fog vonulni a regényen, többször felemlegetve, hogy már nincs sok hátra a tettig. De csak egészen a történet végén jutunk el a miértekig, ami számomra csak további kérdéseket vetett fel. 

A regény címszereplője és egyben központi alakja Valdez, az ország- és világszerte elismert író, akit enyhén szólva piedesztálra emelnek abban a városban, amelyben él. Kiváltságos élete van, ódákat zengenek a műveiről, van pénze, egzisztenciája, és ráadásul hiába jár a negyvenes éveiben, bomlanak utána a nők. Inkább fásult közönnyel tölti a mindennapjait, sem mint boldogan. Mint minden nagy írót, őt sem kerüli el az alkotói válság, képtelen akár egy értelmes mondatot papírra vetni, de a látszatot továbbra is fenn akarja tartani. Azt már az elején látjuk, hogy nem egy kedvelhető személyiség, de Nicoll lassan vezet rá minket, miért vált olyanná, amilyenné. Kis túlzással egy komplett pszichológiai rajzot kapunk. Egyébként attól függetlenül, hogy már az elején tudjuk, mit csinált, tud meglepetést okozni. 

Egyesével vonultat fel a szerző olyan alakokat, akik valamilyen szerepet játszottak/játszanak Valdez életében, és formálták a személyiségét. A regény jelenében a legfontosabb személy Caterina, aki legalább 20 évvel fiatalabb a férfinál, ám óriási rajongója. Nálam már itt sántított a dolog, sose bírtam megérteni, hogy lehet egy olyan emberért odalenni, akit csak az írásain keresztül ismer az ember lánya. Nos, Caterinának épp ez lesz a veszte, ugyanis Valdez tőle várja, hogy kizökkentse az alkotói válásból. Valamiképp ez meg is valósul, a férfinak egy elég szánalmas húzása lesz, de nem lövöm le a poént. Ezzel kapcsolatban találkozhatunk még egy érdekes írói eszközzel, mégpedig a “könyvben a könyvvel”, bár itt inkább csak egy novella van a köteten belül, ami egy egészen más történetet mesél el. Felbukkan még Dr. Cohrane, mint Valdez családjának régi barátja, érdekes kontextusban kerül elő a személye. A regény közepe táján előkerül Valdez anyja, Sophia, a kettejük közti kapcsolat még egy plusz adalék, hogy közelebb jussunk a címszereplő belső énjéhez. A legnagyobb hatást azonban kétséget kizáróan Comandante Camillo gyakorolja, még ha nem is bukkan fel túl sűrűn a lapokon. Egy személyben demonstrálja a rendőrállamot, és annak veszélyeit, mi törétnik, ha valaki ellentmond a rendszernek. Mindezt talán jobban alátámasztja, erős túlzással segít megérteni, amit Valdez cselekedett. Egyébként kifejezetten meglepett a gyilkosság módja, mindenre számítottam, de erre nem! Maga a végkifejlet bennem egy elég nagy ürességet hagyott. Nem tudnám megfogalmazni, elégtételre, vagy egy konkrétabb lezárásra vágynék-e

Összességében kellemes meglepetést okozott a kötet, pedig az értékeléseket tekintve nem voltam túl optimista. Inkább érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam, sem mint izgalmasnak. Annak ellenére, hogy már az első mondattal le van lőve a regény nagy fordulata, végig fogvatartott, egyszerűen kíváncsi voltam a miértekre. Emellett nagyon tetszett, hogy a szerző fokról fokra tárta fel előttünk Valdez eleinte felszínesnek tűnő személyiségét. Ami azonban a legjobban megfogott, az a regény hangulata - nagyon áthatja a dél-amerikai miliő -, és a nyelvezete. Ez utóbbi miatt inkább a szépirodalmat kedvelők figyelmébe tudom ajánlani! 

5/4

Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén. Nemrég indult két kihívásom, az "Olvass plusz 1 órát!" és a "Fogadj örökbe egy írót!", és belevágtam a valószínűleg több évig elhúzódó Plakátprojektbe, ha van kedvetek, csatlakozzatok!