F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Fitzgerald regénye sokak szerint az egyik legszebb romantikus történet, sokak szerint viszont jóval több ennél, és a hiú ábrándok regényeként emlegetik. Nos, én is inkább az utóbbi felé hajlok…

Európa, 2014. 236. oldal

Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne? F. Scott Fitzgerald 1925-ben, A nagy Gatsby-vel ért pályája csúcsára: ez az a regénye, amely egymagában is előkelő helyet biztosítana számára a világirodalom nagyjai között. Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó dzsesszkorszakot, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, az amerikai álom olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy méltó legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is csupa pénz. Mesteri szimbólumok, elegáns szerkezet, kristálytiszta próza, s a görög tragédiák sorsszerűségével kibontakozó cselekmény teszik remekművé A nagy Gatsby-t, amely több mint négy évtizeddel első magyar megjelenése után most új fordításban olvasható.

Magát a kötetet még egy Molyos ajándékozásra kaptam, meg is lepődtem, mert még mindig benne van az üdvözlőkártya. Egyébként tavaly már olvastam, szóval ez egy újrázás volt a Plakátprojekt miatt, ez a könyv szintén szerepel az elolvasandó 99 között. A kiadással nincs problémám, jó minőségű, viszonylag vékony, kemény táblás kötet. El van látva védőborítóval, amit mindig nagyon preferálok. Alapszínre valami nagyon fura zöldet kapott a borító, azt se tudom eldönteni, tetszik-e vagy sem. A borítókép értem, mit akar elmondani, de nekem személy szerint annyira nem jött be. Műfajilag egyértelműben a klasszikus (szép)irodalom körébe esik, de még több zsáner ráhúzható lenne ilyen-olyan szempontból. Egyébként meglepődtem, hogy egy újrafordítást olvasok, mert a régiekhez mérten rendkívül választékos kifejezéseket használt Bart István.

A regény egyes szám első személyben íródott. Nick Carraway meséli el nekünk Jay Gatsby történetét, így valamennyire külső szemlélőként lehetünk tanúi az eseményeknek. Maga a korszak az USA egyik aranykora, a két világháború között járunk a keleti parton, New York közelében. Itt éli Nick a gondtalan agglegények életét. Kezdetben egyedül érzi magát, ám gyorsan beilleszkedik a társasági életbe, hála Daisy-nek, egy távoli unokatestvérének. Belecsöppen a gazdagok pazarló, céltalan és léha világába, ahol az élet az egyik partitól a másikig tart. Az őt vendégül látó Buchanan házaspár és Jordan Baker áll vele a legközvetlenebb kapcsolatban, velük járja a new york-i éjszakát. Tom-nak, mind kiderül, szeretője van, Daisy-t a feleségét pedig mintha inkább szórakoztatná a dolog, mint bántaná. Elvan a kis világában és élvezi a fényűzést. Miattuk ismerkedik meg Nick hamarosan a szomszéd “palota” tulajdonosával, Jay Gatsby-vel. Szinte minden este óriási, “rongyrázós” estélyeket ad, amiket mai fejjel talán a szupergazdagoknál tudnánk elképzelni. Kis túlzással minden alkalommal a saját műsorának főszereplője. Kezdetben annyira felszínesnek tűnik, mint bármely, a társaságból megismert, gazdag családba született örökös, ám a mélyben jóval több rejtőzik. Főleg, miután kiderül, milyen kapcsolatban áll Daisy-vel. 

Engem ennek a történetnek sosem a romantikus jellege bűvölt el, sőt, nem tartom kifejezetten annak. Sokkal inkább annak bemutatása, hogy mennyire elértéktelenedtek, elsilányultak ezek az érzelmek. Egyúttal éles, kritikai szemlélettel tekint a korabeli társadalomra, mennyire csak a külsőségek és az anyagi javak halmozása áll minden más felett. Gatsby-ről kiderül, hogy egyáltalán nem az a felszínes alak, akinek megpróbálja magát beállítani. A nulláról küzdötte fel magát, hogy megfelelhessen Daisy-nek, és az az egy célja van, hogy őt megkapja. Lehet 15 éves fejjel még úgy gondolnám én is, hogy ez ám a tökéletes szerelem, minden az imádott félért, de mostanra ez a történet még inkább tudatosítja bennem, hogy mennyire káros, ha egy (bármilyen) kapcsolatban feltételeket szabnak akár akaratlanul is a másik félnek. Persze Gatsby sem tökéletes, egy az egyben figyelmen kívül hagyja, hogy eltelt vagy 10 év, és amíg ő leragadt egy adott pillanatban, Daisy tovább élte az életét. Ebből a felállásból szerintem borítékolható, hogy nem lesz vidám befejezése a történetnek, viszont még mindig meg tud lepni, hogy mennyire nem. Egy baleset elindít egy láncreakciót, ami egyetlen tragikus végpontba sűrűsödik. Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy mindig az az ember “robban” akire a legkevésbé sem számítanánk. Fitzgerald Gatsby-vel és a Buchanan házaspárral a regény végére párhuzamot von az álomvilág és a valóság között. Enyhén szólva kiábrándító a befejezés, kíváncsi lettem volna Daisy reakciójára, de azt hiszem, ez így volt hatásos.  

Végeredményben nem egy hosszú regény, de annál több mondanivalója van. Életkor függvényében is mást és mást láthatunk bele. Egyszerre romantikus és realista, elbűvölő és kijózanító...de sorolhatnám vég nélkül, mennyi ellentmondás feszül ebben a történetben. Csak ajánlani tudom azoknak, akik ódzkodnak a klasszikusoktól! Nekem ez az egyik kedvencem! 

5/5

Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén. Nemrég indult egy kihívásom a "Fogadj örökbe egy írót!" , és belevágtam a valószínűleg több évig elhúzódó Plakátprojektbe, ha van kedvetek, csatlakozzatok! 

Még több klasszikus találtok itt.