2021. július 10., szombat

Féléves Könyves Kiakadás Book Tag

Számtalan helyen láttam felbukkanni ismét ezt a Book Tag-et, sokaknál már szép kis sorozat gyűlt belőle össze az évek során. Tavaly és tavalyelőtt már kitöltöttem én is, és most sem akartam kihagyni. Ahogy akkor írtam, tökéletes lezárása egy könyves félévnek


1. A legjobb könyv, amit idén olvastál 

Legnagyobb szerencsémre több kitűnő könyvet is a kezembe vettem az év első felében. Szerintem minden hónapra jutott "ötcsillagos" olvasmány. Ehhez a ponthoz, ahogy az elmúlt két évben, mindig olyan írást választok, ami mindemellett a legnagyobb hatással volt rám. Nos, most nem kellett sokat vacillálnom, első blikkre Han Kang kötetére, a Nemes teremtmények-re esett a választásom. Ez a Dél-Koreában történt kvangdzsui mészárlás emlékére született, azt hiszem, minden ilyen tragédia hasonló mementót érdemelne, és talán, de csak talán valami hatása lenne legalább néhány emberre az azt követő generációkból. Ajánlót még nem tudok linkelni, mivel kissé elvagyok maradva a bejegyzések gyártásával, így egy idézetet hoztam a kötetből: "Vannak olyan emlékek, melyek sohasem gyógyulnak be. Az idő múlásával sem halványodnak el, pontosan ezek az emlékek maradnak meg, mikor már minden más a múlt ködébe vész. A világ egyre sötétebb, mintha hamarosan kiégnének még az egyelőre világító égők is. Tudom, hogy nem vagyok biztonságban."


2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál 

Nos, az évben eddig nem vittem túlzásba a sorozatok olvasását, besokalltam attól, hogy sokszor 3-4-5 rész után nem jelenik meg a befejezésük. Szóval, akkor úgy döntöttem, nem nagyon kezdek bele új szériákba. Viszont azért találtam ehhez a ponthoz passzoló kötet is, mert végre megjelent a Démon-ciklus negyedik része, a Koponyatrón. De itt egy részlet a korábbi bejegyzésemből, miért tetszett annyira: "Egyébként ez az a rész, amiben már tényleg a feje tetejére áll minden. (…) Bevallom, egészen a könyv feléig nem is gondoltam óriási változásokra. Brett úgy néz ki elővette a vérengzőbb énjét, mert jó pár szereplőt eltakarít a porondról. A legnagyobb húzás azonban kétségkívül Arlen eszement terve volt, ami előttünk formálódik. Egyébként erre a részre a két központi szereplő Arlen és Jardir egészen a háttérbe szorult, valószínűleg a következőkben térnek vissza teljes erőbedobással. Szerintem a befejezés nagyot fog szólni." (Itt pedig a két bejegyzésemet éritek el a szériáról: A Rovásember, és a sorozat többi részéről.) 

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Nem pont a legfrissebb megjelenés, de gondoltam hozok valami olyasmit, ami már itt várakozik a polcomon, és tényleg olvasni fogom a közeljövőben, főként a "Fogadj örökbe egy írót!" kihívás miatt. A Minél véresebb-ben ezúttal négy kisregényt olvashatunk a Mestertől, amelyekről nem tudok sokat, csak annyit, hogy spoileres lehet a Mr. Mercedes-trilógiára tekintettel, és talán még A kívülállóra is. Amúgy fogalmam sincs, mennyire méltatták ezeket az írásokat, de a fülszöveg alapján én izgalmas olvasmányra számítok! 


4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felében

Lehet, én vagyok a legunalmasabb blogger a világon, de ide megint csak két régebbi King kötet jut eszembe, amelyek végre újra kiadásra kerülnek. Egyébiránt horribilis összegért lehetett megszerezni a korábbi verzióikat. Ez pedig nem más, mint Az írásról és a Lisey története. De nem hagyom ki akkor már a Gwendy és a varázsdoboz-t sem, ami egy viszonylag új írása a szerzőnek, ha jól tudom. Szóval, ez az év azt hiszem, nagyon jól alakul a Stephen King rajongóknak. Mondjuk a kiadásokat magukat inkább hagyjuk.... 




5. A legnagyobb csalódás 

Nem volt nehéz kitalálnom, melyik kötet az idei év eddigi legnagyobb csalódása, ez az egy kapta a nálam eddig legrosszabb, "kétcsillagos" értékelést. Kezdem azzal, hogy már a borító is szörnyű, nem tudom, átvett-e, vagy a kiadó munkája, de jesszus, ez körülbelül egy stockfotó felirattal. Na mindegy, engem annyira a külsőségek nem hatnak meg. Már a széria első része az Ellopott babácskák sem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, úgy éreztem, mint Ker Dukey és K. Webster összedobtak volna egy vázlatot. Pedig ez egy zseniális thriller lehetett volna, még akkor is, ha dominálnak az erotikus részek. Az Ellopott babácskák pedig már totál kiakasztott. Komolyan, mintha unatkozó emberek legmocskosabb fantáziájába  másznánk bele, tele van marhaságokkal, meg persze azzal, kibe, hol, mit khm, ja.... Azt hittem, hogy sokkal kiforrottabb lesz a dolog a második kötetre, hát nem jött össze. A többi részre pedig már egyáltalán nem vagyok kíváncsi! 

6. A legnagyobb meglepetés

Nagyon nagy meglepetést egyik könyv se okozott ebben a fél évben, de ha választanom kell, akkor Hiro Arikawa írását, az Az utazó macska krónikáját hoznám. Azt tudtam, hogy tetszeni fog a regény, csak azt nem, hogy ennyire. Többet kell olvasnom a távol-keleti szerzőktől. Saját magamtól idézek ismét, ezt írtam a könyvről korábban: "Műfajilag inkább a szórakoztató fikció felé tendál, ám a szöveg szépirodalmi igényességű. Részben hasonló témákat feszeget, mint az előzőekben már emlegetett kötet, az élet értelmét, az emberi kapcsolatok kuszaságát. A regény legnagyobb különlegességét az adja, hogy szinte az egész történetet egy macska szemszögéből követhetjük nyomon. Rögtön az elején megismerhetjük az ominózus egyedet, aki bevezet minket abba, miként is viszonyulnak a macskák a világhoz. Nagyrészt megértik az emberi beszédet, de ahogy majd látjuk, inkább az emberi érzelmekre hangolódnak rá igazán. Szerintem ezzel Hiro Arikawa egy nagyon sajátos hangulatot teremtett a regényben. Nem sokat kell várni, megtudjuk, hogy került a mostani gazdájához, Szatoruhoz, akivel egy hosszú utazásra indulnak. A szerző nem vágj rögtön az arcunkba a történet lényegét, azt látjuk, hogy egy férfi sorra látogatja az életében fontos szerepet játszott/játszó személyeket, és keresi azt, akire rá tudná bízni a macskáját. Ahogy haladunk előre a történetben, az egyes állomásokhoz kapcsolódóan fokozatosan megismerjük a főszereplő múltjának egy-egy szeletkéjét, és azt, hogy az adott személy milyen helyet foglalt el az aktuális életszituációjában. "



7. Kedvenc új író

Nem tudnék egy konkrét szerzőt kiemelni ebben a félévben, aki akkora kedvenccé vált volna. Inkább azt mondanám, hogy felfedeztem néhány távol-keleti szerzőt, mint például az előbb említett Hiro Arikawa-t, Geni Kawamura-t,  Han Kang-ot, Pak Janmi-t.



8. Új fikciós szerelmek

Még mindig tartom magam az eddigiekhez, hogy hidegen hagy a kérdés. Lásd fikció, kontra valóság. 



9. Kedvenc új szereplő 

Hú, erre a félévre ez megint fogós kérdés, de ahogy nézegettem az olvasmánylistámat egy újraolvasott könyvre, a Tóparti kísértetekre böktem rá. Ebből is Michael Noonan, a kötet főszereplője volt a legszimpatikusabb. Azt, hogy miért, nem is tudnám annyira megfogalmazni, valószínű az egyes szám, első személyű elbeszélésmód miatt. Viszont Stephen King nagyon tudta hozni a karaktert, ami részben tuti azért sikerült ilyen jól, mert a Noonan foglalkozása is író, mint az övé. Képet inkább nem csatoltam, mert mindig az ominózus tv sorozat színészeire találtam csak rá, de jó ég, meg ne nézzétek, mert botrányosan rossz! 



10. Egy könyv, amin sírtál

Még mindig nem sírok könyveken, sőt, elérzékenyülni, könnyezni sem szoktam. De nyilván rám is hatással vannak a húzósabb olvasmányok. Az egyik ilyen könyv volt Pak Janmi memoárja, az Élni akartam. Számítottam rá már az alcím alapján, hogy a könyv nem lesz egy egyszerű menet, mégsem gondoltam volna, hogy ennyire letaglózó lesz. Talán a "megmenekülése" utána időszak durvább volt, mint amit Észak-Koreában élt át. Akit érdekel a téma, annak csak ajánlani tudom a könyvet. Nagyon személyes hangvételű, ezzel együtt viszont húsbavágóan őszinte. 


11. Egy könyv, ami boldoggá tett

"Ismét elsütöm a közhelyet, amit tavaly: engem az olvasás tesz boldoggá. Ehhez a ponthoz nem találtam semmit az idei olvasmánylistámról, amiről erre asszociáltam volna." - részlet a tavalyi bejegyzésemből. 



12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál

Nos, azt hittem, hogy ezzel a kérdéssel is fel fogok sülni, de aztán eszembe jutott, újranéztem az Interjú a vámpírral-t. Engem nem az Alkonyat és társai, hanem ez indított el igazán a vámpíros vonalon. Szerintem a film egy kiemelkedően jó adaptáció, de igazán a könyv zseniális. Anne Rice olyan atmoszférát teremt, amire csak kevés író képes. Nagyon örültem, mikor néhány éve a komplett könyvsorozatot sikerült potom áron, kitűnő állapotban megszerezni! 


13. Kedvenc kritika

Nem tudok ilyet mondani, ami annyira kiemelkedő lenne idén. Viszont jobban szeretek hosszabban írni egy-egy könyvről, csak sajnos gyorsabban olvasok, mint írok. Ezért születnek a rövidebb, mini-könyvértékelések. 



14. A legszebb könyv, amit vásároltál

Na, ezen nem is kellett gondolkodnom, A könyvkötő-é az egyik legszebb borító, amit az utóbbi években láttam. De egyébként is le a kalappal a 21. Század Kiadó könyvei előtt, általában minőségi mind külsőre, mind belsőre. 

















15. Amit még idén el akarsz olvasni

Nagyon nagy meglepetés, hogy megint egy King könyvet hozok ehhez a ponthoz  Erről a regényéről még sok mindent nem hallottam, de ismét egy különlegességnek ígérkezik a Mester repertoárjából. 


Nos, ennyi lett volna ez a Tag, már említettem, hogy harmadszorra töltöttem ki, itt vannak a régebbiek: 2019, 2020.  Ha pedig meg szeretnétek nézni, mit olvastam eddig az évben, azt a Molyon megtaláljátok. Töltsétek ki ti is, kíváncsi lennék a válaszaitokra! 


Megtalálhattok a Facebookon, a blog oldalán és a csoportjában, a Libellum Kávézóban is, ahol minden könyvkedvelőt szívesen látok! De elérhető vagyok az Instagramon, és a Molyon szintén. Nemrég indult két kihívásom, az "Olvass plusz 1 órát!" és a "Fogadj örökbe egy írót!", ha van kedvetek csatlakozzatok! 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése