Az idei évem nagy felfedezettje a Youtube-on kétséget kizáróan Friderikusz Sándor műsora volt. Igazán figyelemreméltó és érdekes embereket szólaltat meg, széles spektrumot lefedve. Meglepődve láttam, hogy a vendégei nagy része könyveket is ajánl, mégpedig a "Könyvek, amik leginább hatottak rám" rovatban. Természetesen, mint könyves bloggert, ez a része érdekel talán a legjobban, így most sorra veszem ezeket. A videók linkjét eléritek, ha az illető nevére kattintotok, én magukat a könyveket szedtem össze, és azt, hogy mire számítok elöljáróban velük kapcsolatban! (Az első 6 videó kötetei találhatók ebben a bejegyzésben!).
2021. augusztus 30., hétfő
2021. augusztus 24., kedd
Olvasni és olvasni hagyni! - avagy dióhéjban én és az olvasás (mit, mikor és mennyit)
Ha definiálnom kéne, mit jelent számomra az olvasás, nehéz helyzetben lennék, így nem is teszem. Az biztos, hogy ez az egyetlen olyan tevékenység, amit 25 éve szinte napi szinten önszántamból gyakorlok. Erre a bejegyzésre pont az vett rá, hogy egyre több helyen látom, az emberek már piedesztálra emelik magukat, mert így vagy úgy olvasnak. Félreértés ne essék, az egyik legjobb hobbit választottuk, de ettől még pont az a szép, hogy mindenki máshogy űzi ezt a tevékenységet. Na, de lássuk, hogy olvasok én!
2021. augusztus 23., hétfő
Dan Simmons: Dermesztő nyár (1.)
| Alexandra, 2020. 720. oldal |
2021. augusztus 18., szerda
Booktube Könyvklub - 2021. május - "Barangolás Ázsiában"
Májusban szintén csatlakoztam a Booktube Könyvklubhoz, amelynek középpontjában ezúttal a távol-keleti szerzők álltak. Általában európai és angolszász szerzőktől olvasok, szóval ez kitűnő alkalmat adott arra, hogy más nemzetek irodalmába is belekóstoljak. Nos, jó döntésnek bizonyult, fogok még ázsiai íróktól olvasni a közeljövőben!
2021. augusztus 13., péntek
Tíz könyv, amire érdemes lecsapni augusztusban!
Ebben az évben csak úgy repülnek a hetek, pedig azt se mondhatom, hogy bármi érdekes történt volna. Ismét elérkezett az idő, hogy összeszedjem a havi újdonságok közül mely könyvek érdekelnek. Azt hittem, augusztusban kevesebb könyvet találok, mert hát ugye nem a szezon csúcspontja, utána esett lett le, hogy nemsokára Könyvhét, szóval sikerült is tíz kötetet összegyűjtenem. Remélem, találtok ti is köztük kedvetekre valót!
2021. július 26., hétfő
A nagy Plakát Projekt
Egészen belelendültem, hogy különféle kihívásokat teljesítsek az olvasás terén. Általában igyekszem már olyanokat választani, amelyek hosszabb ideig tartanak, és nem csak egy-egy könyvet kell elolvasnom hozzá. Ezt most összekötöttem egy, már rég kívánságlistámon szereplő könyvmoly kellékkel, így született meg ennek a projektnek az ötlete.
2021. július 25., vasárnap
Öt családregény (nem csak) a nyári napokra
Minden év július első szombatján van az ölelés napja, ez adta az ötletet, hogy összeszedjek öt családregényt, amelyeket az elmúlt években olvastam, és ilyen-olyan okból elnyerték a tetszésemet.
-
Számtalanszor írtam, hogy rengeteg olvasatlan könyvem van (igen, még mindig 500 felett), hála a különféle könyvmentési akcióknak, na meg az...
-
Először csatlakoztam a magyar Booktuberek olvasási maratonjához , bár inkább csak az olvasás szintjén és a Discordon a Readathon topicban ...
-
Ritkán töltöttem ki az utóbbi időben Book tag-et , de néha egy-egy érdekesebb témánál megjön hozzá a kedvem , főleg, ha nincs időhöz kötve,...




